Szombathely, 2012. szeptember 21., péntek (MTI) – A rendőrség garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt előállította és gyanúsítottként hallgatta ki Pars Krisztián kalapácsvető olimpiai bajnokot – erősítette meg a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI érdeklődésére pénteken este.
Leibinger Eszter közölte: “P. K. szombathelyi lakos ellen szabadlábon hagyása mellett a Szombathelyi Rendőrkapitányság folytat eljárást”.
A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a férfi péntek délután egy szombathelyi posta előtt – előzetes szóváltást követően – bántalmazott egy postai alkalmazottat, aki az elsődleges orvosi vélemény szerint nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett – fűzte hozzá a szóvivő a rendőrségi közleményben.
A hírt a nyugat.hu értesülése alapján az index.hu is közölte.
Az olimpiai bajnok a nyugat.hu hírportálnak nyilatkozva tagadta, hogy hozzáért volna a férfihoz, aki a tudósítás szerint látleletet vetetett fel a helyi kórházban.
A sportoló elmondása szerint rossz helyen parkolt autójával, elállta egy postásautó útját, amely szeretett volna behajtani az egyik szombathelyi postahivatal udvarára. A parkoló autóban várakozott barátnője akivel a postai alkalmazott tiszteletlenül beszélt, emiatt keletkezett a szóváltás.
Az MTI tudósítója nem tudta elérni telefonon Pars Krisztiánt.
MTI 2012. szeptember 21., péntek 23:08
{loadposition advert}



















































