Február 26. óta található meg Facebookon az az esemény, mely NEM-et mond a gyűlöletre. Szombathelyen szombaton civil tüntetés lesz a Savaria Mozinál.

2012 novemberében Gyöngyösi Márton a Jobbik országgyűlési képviselője parlamenti felszólalása során annak felmérését szorgalmazta, hogy hány olyan zsidó származású ember van az Országgyűlésben és a kormányban, aki nemzetbiztonsági kockázatot jelent.

„Úgy gondolom, pont itt lenne az ideje egy ilyen konfliktus kapcsán annak, hogy felmérjük azt, hogy az itt élő, és különösen a Magyar Országgyűlésben és a magyar kormányban (Az elnök csengetéssel jelzi az időkeret leteltét.) hány olyan zsidó származású ember van, aki bizonyos nemzetbiztonsági kockázatot jelent Magyarország számára. (Az elnök ismét csenget.) Úgy gondolom, hogy adósai egy ilyen felméréssel Magyarországnak. (Taps a Jobbik soraiban.)” Részlet a 2012. november 26 –i parlamenti jegyzőkönyvből.

r4

 MTI Fotó: Beliczay László

Annak ellenére, hogy országos felháborodás követte ezt a kijelentést, úgy tűnik a Jobbik egyáltalán nem mondott le listázási szándékáról. Gyöngyösi Márton országjáró körútra indult és az MTI-nek adott nyilatkozatán keresztül is azt üzente „folytatja azon kampányát, amelynek révén a kettős állampolgársággal rendelkező országgyűlési képviselők és kormánytagok által potenciálisan okozott, nemzeti szuverenitásunkra is kihatással bíró kockázatokra hívja fel a figyelmet.” Mindez nyilván nem egy országgyűlési képviselő, Gyöngyösi Márton akarata, sokkal inkább a Jobbik Magyarországért Mozgalom felháborító szándéka.

2013. március 2-án (szombaton) a Jobbik képviselője 18.30-tól a Savaria Moziban tart előadást.

„Mi, a Riadólánc Mozgalom tagjai, hozzánk társuló civil és politikai szervezetek, magánemberek, nem hagyhatjuk, hogy a szólás szabadságával visszaélve, rasszista eszméket, antiszemita gondolatokat terjesszenek a holokauszttal saját állításuk szerint már torkig lévő Jobbik tagok és szimpatizánsok.” – írják az esemény szervezői.

{loadposition user5}

„Néma tüntetéssel tiltakozunk ezen a napon –nem a Jobbik egyik képviselője, hanem a Jobbik, mint radikális párt rasszista és antiszemita megnyilvánulásai ellen a Savaria Mozi előtt 17:45-től.

Várunk mindenkit, aki egyetért céljainkkal, aki felháborítónak tartja a Jobbik listázási szándékát és elfogadhatatlannak tartja ezeknek a gyűlöletkeltő gondolatoknak a terjesztését! Egy néma demonstrációra várunk mindenkit, aki nem kér ebből az országunkat érő gyalázatból!

Védjük meg együtt Szombathelyt a sötétségtől!

Riadólánc Mozgalom” – zárul a felhívás.

A Frisss.hu információ szerint a szombathelyi Jobbik-irodát sugárveszély feliratú matricákkal ragasztották össze.

Mint ahogy arról korábban beszámoltunk, a szélsőjobboldali eszmék, rasszista megnyilatkozások ellen emelt szót Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője, Mesterházy Attila, az MSZP elnök-frakcióvezetője és az Együtt 2014 választói mozgalom nevében Bajnai Gordon volt miniszterelnök 2012. december 2-án a fővárosban a Parlament előtti Kossuth téren.

A Riadólánc Mozgalom 2013. február 28-án jelentette be, hogy tiltakozó demonstrációt szervez a Savaria Mozi elé, mivel elfogadhatatlannak tartja Gyöngyössi Márton jobbikos képviselő látogatását. 

Örömmel jelentjük, hogy egy nap alatt számos civil szervezet és politikai párt csatlakozott hivatalosan rendezvényünkhöz. Így ott lesz a Szombathelyi Polgár Kulturális Alapítvány, a Fiatalok Szombathelyért Mozgalom, az Éljen Szombathely Egyesület, a Szombathelyi Zsidó Hitközség, a Hit Gyülekezete, a Fidesz Magyar Polgári Szövetség, a Magyar Szocialista Párt, a Szolidaritás és az Együtt 2014. is, valamint sok-sok magánember jelezte részvételi szándékát, köztük a demokratikus pártok önkormányzati és országgyűlési képviselői, valamint városunk polgármestere is. 

Továbbra is várjuk a csatlakozni kívánó szervezeteket, akik itt a Facebook eseménynél tudják jelezni részvételi szándékukat. 

Örömünkre szolgál, hogy Szombathely demokratikus pártjai elkötelezettek a szabadság eszményei mellett, ezért is követtük nagy figyelemmel Szombathely Megyei Jogú Város februári közgyűlését, ahol közösen nyilvánították ki, Szombathely nem kér az antiszemitizmusból, nem kér Gyöngyössi Mártonból. 

A demonstráció célja, hogy NEM-et mondjunk a gyűlöletre. Ezért is kérnénk mindenkit, hogy tartózkodjon egyéb pártok, személyek, szervezetek minősítésétől. Sokan, sok helyről leszünk ott szombaton. Lehet, hogy nem mindenben értünk egyet, lehet, hogy napi szinten vitatkozunk politikai kérdéseken, de a nácizmus megállítása nem pártpolitikai kérdés. Tiszteljük meg egymást, hiszen a napi politikai vitán túl egyben bizonyára egyetértünk, NEM kérünk a gyűlöletből. Találkozzunk a Savaria Mozi előtt 2013. március 2-án, 17 óra 45 perckor!

Újra összeáll a magyarellenes nagykoalíció – a Jobbik közleménye

Holnap rendezzük 18:30-kor Szombathelyen, a Savaria moziban Gyöngyösi Márton jobbikos országgyűlési képviselő lakossági fórumát, melyre országjáró körútjának keretében kerül sor. Ezzel kapcsolatban ismét összenőtt, ami összetartozik, hiszen Puskás Tivadar, Szombathely kormánypárti, KDNP-s polgármestere Facebook-oldalán, a megyeszékhely fideszes önkormányzati képviselői pedig a tegnapi szombathelyi közgyűlésen nyilvánították ki, hogy csatlakoznak a Riadólánc Mozgalom által szervezett tüntetéshez. 

Ahogy a budapesti, Együtt Jeruzsálemért Alapítvány által szervezett demonstráció alkalmával, úgy ezúttal is összeáll a magyarellenes nagykoalíció, ismét összefog a Fidesz és az MSZP, akik a Szombathelyi Zsidó Hitközséggel, a Hit Gyülekezetével, valamint az Együtt 2014-gyel közösen állnak ki a nemzeti érdekek következetes és megalkuvásmentes képviselete ellen. A szervezők és a megyeszékhely polgármestere úgy fogalmaznak, hogy nem kérnek a gyűlöletből. Ezzel egyetértünk, elég volt az állandó magyarellenes uszításból és gyűlölködésből! Álljunk ki együtt Magyarországért, az igazságért, legyünk ott minél többen a Jobbik rendezvényén, ahol őszintén beszélhetünk hazánk aktuális problémáiról! 

(Jobbik Magyarországért Mozgalom Vas Megyei Elnöksége)

szombathely13226

{loadposition advert}

Tetszett a tartalom?