Budapest, 2013. március 15., péntek (MTI) – Északkeleten a hófúvás és a szél is enyhült péntek délutánra, így ott mérsékelték a korábban kiadott riasztásokat. Az erős hófúvás miatt jelenleg öt dunántúli megyében van még érvényben a legmagasabb fokú, piros riasztás: Komárom-Esztergom, Fejér, Veszprém, Somogy és Zala megyében.
Ugyanakkor szinte az egész országban továbbra is érvényben van valamilyen fokú riasztás a hófúvás, illetve a viharos szél miatt. Így továbbra is mindenhol készülni kell arra, hogy az erős hófúvás magas hótorlaszokat emelhet.

Az előző napi hófúvásban felborult járművek a 7-es úton, Becsehelynél 2013. március 15-én. MTI Fotó: Varga György
Az Országos Meteorológiai Szolgálat az MTI-hez eljuttatott figyelmeztető előrejelzésében azt írta: a sokfelé viharos északnyugati szél északkeleten a déli óráktól, a Dunántúlon a délután második felétől kezd jelentősen mérséklődni. A legerősebb széllökések általában óránkénti 60-90 kilométeresek lehetnek, a Bakony és a Balaton térségében azonban reggel és délelőtt számítani kellett óránkénti 100-110 kilométeres széllökésekre is.
A Tiszántúlon újabb 5-10, a Duna-Tisza-közén és a Dunántúl keleti felén nagyjából 5 centiméternyi friss hó hullhat. Késő délutántól mindenütt megszűnik a csapadék. Erős hófúvás továbbra is a Dunántúl középső sávjában és az északkeleti megyékben várható – tették hozzá.
{loadposition advert}


















































