Budapest, 2013. június 4., kedd (MTI, Köz-Hír) – A Fidesz minden támogatást megad a kormánynak és a szakembereknek ahhoz, hogy az árvízi védekezés eredményes és hatékony legyen – jelentette ki keddi, budapesti sajtótájékoztatóján a kormánypárt (egyik) szóvivője.
Hoppál Péter felhívta a figyelmet arra, hogy a 2010-es árvíz során is össze tudtak fogni az emberek és a szakemberek. Szavai szerint nagyon fontos, hogy az éjjel-nappal zajló védekezés ugyanolyan hatékony és eredményes legyen, mint akkor.

Az áradó Rába Győrben, a Radó-szigetnél 2013. június 4-én. A miniszterelnök az árvíz miatt veszélyhelyzetet hirdetett Győr-Moson-Sopron és Komárom-Esztergom megye egészére, valamint Pest megye és a főváros egyes területeire. MTI Fotó: Krizsán Csaba
Megfeszített munkát igényel, hogy emberélet ne kerüljön veszélybe, ugyanakkor fontos, hogy a családok vagyona is biztonságban legyen – mondta a szóvivő. Utalt arra, hogy amikor rekordnagyságú víztömeg érkezik, akkor sokkal többet kell tenni, mint egy átlagos védekezési időszakban.
Hoppál Péter közölte, bíznak benne, hogy a védelmet sikerül hatékonyan megszervezni. Hozzáfűzte: ha lesz is probléma az árvízzel elöntött területeken, a kormány – az emberekkel összefogva – teljesíti azt, amit elvárnak tőle.
{loadposition advert}



















































