Budapest, 2013. június 14., péntek (MTI) – Véget ért az emelt szintű szóbeli vizsgák időszaka, hétfőn megkezdődnek a középszintű szóbeli érettségik – közölte az Oktatási Hivatal pénteken az MTI-vel.

    A közlés szerint az árvíz miatt volt néhány vizsgázó, aki a mentési munkálatokban való részvétel, vagy az utazás lehetetlenné válása miatt nem tudott részt venni emelt szintű szóbeli vizsgáján. A  kormányhivatalok a vizsgák átszervezésével az ő számukra is biztosították a szóbeli vizsga letételének lehetőségét.

erettsegi szobeli

Egy diák emelt szintű szóbeli érettségi vizsgát tesz kémiából a salgótarjáni Bolyai János Gimnázium és Szakközépiskolában 2013. június 6-án. A tanulók 38 813 vizsgán, 147 vizsgahelyszínen, 2553 tantárgyi bizottság előtt adnak számot tudásukról.
MTI Fotó: Komka Péter

    A középszintű érettségik szóbeli vizsgáit  június 17-e és június 28-a közötti időszakban – a vizsgabizottságot működtető intézmények (középiskolák és kormányhivatalok) által meghatározott nap(ok)on – bonyolítják le.

    Ebben az időszakban 1225 érettségiztető telephelyen, 3525 vizsgabizottság előtt közel 330 ezer középszintű szóbeli vizsgára kerül sor.

    A vizsgabizottságok a középszintű szóbeli vizsgák után hirdetik ki a vizsgázók valamennyi érettségi vizsgaeredményét.

    A vizsgázó, a kiskorú vizsgázó szülője a bizottság döntése ellen – az eredményhirdető értekezletet követő öt napon belül, kizárólag jogszabálysértésre való hivatkozással – fellebbezést/törvényességi kérelmet nyújthat be az iskolán keresztül a területileg illetékes kormányhivatalnak címezve – tudatták.

{loadposition advert}

Tetszett a tartalom?