Budapest, 2013. június 16., vasárnap (MTI – K-H) – Gyurcsány Ferenc a baloldali erők összefogását sürgette a jövő évi választás előtt, a kormány leváltására vasárnap Nagy Imre mártír miniszterelnök egykori rózsadombi házánál a Demokratikus Koalíció (DK) rendezvényén. A hozzávetőleg 800 fős tömeg Nagy Imrének az 1958 e napján történt kivégzésére emlékezve gyűlt össze.

    A Demokratikus Koalíció elnöke, volt miniszterelnök a Nagy Imrét követő Kádár-korszakról szólva kifejtette: Kádár János próbálta a diktatúrát egyre szabadabbá tenni, de ez nem sikerülhetett, mert a diktatúrából nem vezet út a szabadságba. 

    Orbán Viktorra utalva leszögezte:”hatalma érdekében az ócska, ósdi keresztény, konzervatív középosztály összes eszmei zagyvasága és önzése által fordított utat jár, lopja a szabadságot.” Ennek következménye – a szónok szerint -, hogy ma félnek az emberek, csöndben vannak. Szavai szerint attól lehet tartani, hogy a jövő évben még a szavazófülkében is félni fognak, mert a hatalom még ott is figyeli őket, hogy kire adják a voksukat. 

    A volt miniszterelnök szónoklatában – tapsok kíséretében – többször is visszatért Orbán Viktor és kormánya kritikájára, amíg a maga őszödi beszédét a megtisztulás, egy új korszak kezdeteként jellemezte. Szerinte a Demokratikus Koalíció jövőre győzni fog, ám ehhez, mint kifejtette ” bölcsességre, és a sok politikus között egy-két államférfire is szükség lenne.”

    Gyurcsány Ferencet megelőzően Vitányi Iván, a DK örökös, tiszteletbeli elnöke az 1956-os forradalomról és Nagy Imre szerepéről beszélt. Mint kifejtette, a történelmi jelentőségű események sodrában nem a forradalom falta fel a gyermekeit, hanem a gyermekek a forradalmat. Most arra van szükség – szögezte le, hogy az összefogás érdekében ismerjük meg, fogadjuk el, és tűrjük el egymást.”vlcsnap-2013-06-20-22h16m01s195

{loadposition advert}

Tetszett a tartalom?