Felcsút, 2013. július 18., csütörtök (MTI) – Bajnai Gordon szerint Orbán Viktor “személyesen felelős” azért, ami trafikügyben, valamint a takarékszövetkezeti kisrészvényesek és a földek “lenyúlása ügyében” történik. Az Együtt-PM választási szövetség vezetője a Fejér megyei Felcsút határában tartott csütörtöki sajtótájékoztatóján azt mondta: a Kádár-rendszer után “ismét a három T korszakába lépett Magyarország”. A volt miniszterelnök budapesti indulásának helyszínén és Felcsúton is tüntetők jelentek meg, hogy dedikáltassanak egy libát, ám szerintük Bajnai Gordon menekült előlük.
A volt miniszterelnök kifejtette: a három T most nem azt jelenti, hogy tűr, tilt, támogat, hanem “termőföld, trafik, takarékszövetkezet”. Úgy fogalmazott: országszerte olyan akciók zajlanak, amelyek arról szólnak, hogy “hogyan lehet kifizetni a rendszert működtető zsoldossereget”.
Bajnai Gordon Szabó Tímeával, a Együtt-PM elnökségi tagjával és Karácsony Gergellyel, a Párbeszéd Magyarországért politikusával, több újságíró társaságában buszozott Felcsútra. A volt kormányfő szavai szerint azt akarták bemutatni, hogy milyen ország épül “Orbánisztánban”.
Úgy fogalmazott, ez az a nyár, amikor “lelepleződik az Orbán-rezsim igazi arca (…), amikor Magyarországon milliók számára válik nyilvánvalóvá, hogy miről is szól az a rendszert, amelyet három éve épít Orbán Viktor és Simicska Lajos”.
Bajnai Gordon szerint amíg az ország történelmi középpontjának Ópusztaszert szokták tekinteni, addig “a most épülő Orbánisztán” központja Felcsút, a miniszterelnök szülőfaluja. Hozzátette, itt érnek össze a szálak és itt derül ki, hogy a Kádár-rendszer után “ismét a három T korszakába lépett Magyarország”. A három T most nem azt jelenti, hogy tűr, tilt, támogat, hanem “termőföld, trafik,takarékszövetkezet” – tette hozzá. Úgy fogalmazott, országszerte olyan akciók zajlanak, amelyek arról szólnak, hogy “hogyan lehet kifizetni a rendszert működtető zsoldossereget”.
Azt is közölte, hogy a három T világa leginkább Felcsúton látható, ahol a “miniszterelnök barátai” nyerik el a legtöbb földet, a trafikkoncessziót, és az a takarékszövetkezet adta a Felcsúton épített 3500 fős, 3,8 milliárdba kerülő stadionra a kölcsönt, amelyik egyetlenként megússza “az államosítást”.
Bajnai Gordon azt mondta, a kialakult állapotokért Orbán Viktor a felelős, mert a “fejétől bűzlik a hal”.
Kijelentette: a kormányfő személyesen építi azt a rendszert, amelyik arról szól, hogy “pár ezer ember kilopja az ország szemét”. Az Együtt-PM a következő hónapokban mindenhová elmegy ahol szimbolikusan is bemutatható a jelenlegi rendszer valódi működése – folytatta. Hozzátette: igazságot akarnak szolgáltatni az “Orbán-rezsim” minden vesztesének.
Budapesten, a Budapesti Kongresszusi Központ parkolójának kijáratát a busz indulásakor néhány tüntető egy időre elzárta egy “Együtt a maffiabaloldal” transzparenssel, Felcsúton pedig közel ötven demonstráló várta az ellenzéki politikusokat. Mindkét helyen libafigura volt a tüntetők kezében, amelyet a demonstrálók állításuk szerint dedikáltatni szerettek volna Bajnai Gordonnal, Felcsúton pedig egy teherautó platóján ketrecben tartott állatokat is odavittek a busz várható útvonala mellé.
Az eredeti tervek szerint Bajnai Gordon a Felcsúton épülő futballstadion mellett tartott volna sajtótájékoztatót. A földes bekötőutat egy autó és a mellette álló biztonsági őr zárta el. Ő azt mondta, hogy magánterületről van szó, ahová járművel és gyalog is tilos belépni. Ezt nem sokkal később kiérkező társai azzal egészítették ki, hogy a balesetveszély miatt sem lehet bemenni, hiába érvelt azzal Bajnai Gordon és Karácsony Gergely, hogy előző nap még végig lehetett hajtani az útszakaszon.
Bajnai Gordon ezért a település határában tartotta meg a sajtótájékoztatót, amelyet követően – az időközben a helyszínre érkező rendőrök felvezetésével – a busz megállás nélkül hajtott végig a településen. Karácsony Gergely szerint ezt a rendőrök kérték tőlük. A buszt több tüntető autóval követte. A legkitartóbbak egészen egy benzinkútig haladtak a jármű nyomában, ahol Bajnai Gordon átült egy autóba. Itt egy nő egy Bajnai=Döbrögi feliratú kisebb fehér lepedőt mutatott fel.

Demonstrálók “EGYÜTT a Maffiabaloldal” feliratú transzparenssel várják az Együtt-PM szövetség busszal érkező vezetőit a felcsúti Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia előtt 2013. július 18-án, ahol új stadion épül. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Az MTI-nek az egyik demonstráló Bajnai Gordon csapatának mozgását úgy minősítette, hogy szerinte Bajnai Gordon szabályosan “menekült” előlük, pedig ők csak dedikáltatni szerettek volna a volt miniszterelnökkel.
A volt miniszterelnök buszán az odaúton Karácsony Gergely és Szabó Tímea tartottak idegenvezetést. Karácsony Gergely még Bicskén járva arra hívta fel a figyelmet, hogy a Felcsútnál körülbelül tízszer nagyobb településnek egy teljesen átlagos futballpályája van.
A független országgyűlési képviselő azt mondta, ha valaki idepottyanna a Holdról és meg akarná érteni, hogy mi történt Magyarországon az elmúlt három évben, azt el kellene vinni Felcsútra. Úgy összegzett, hogy visszamenőleges jogalkotással távolították el a korábbi, független polgármestert, a földpályázatokon helyi gazdákat fosztották meg a korábban általuk bérelt földektől, a trafikpályázaton pedig az a család nyert, amelyik korábban a miniszterelnök feleségével közös céget vezetet.
Szabó Tímea elképesztőnek nevezte azokat a költségvetési összegeket, amelyeket a kormány a futballra fordít. Hozzátette, Felcsút mellett Debrecen és Ferencváros is új stadion kap. Azt mondta, eközben a Világbank tavalyi jelentése szerint a világ összes országa közül csak Dél-Szudán és Magyarország lett szegényebb, Magyarországon négymillióan élnek a létminimum alatt és a gyerekek tíz százaléka a szó legszorosabb értelmében éhezik.
Közölte, a presztízsberuházásokra költött pénzekből közel fél évig minden rászoruló gyermeket meleg étellel lehetne ellátni. Egyúttal hangsúlyozta: az Együtt-PM leállítaná ezeket a beruházásokat.
{loadposition advert}

















































