Az este nyolcra meghirdetett szentimentálé előzenekar híján kissé lassan indult, de a félórás várakozásban legalább volt idő megcsodálni a fejünk fölött a csillagokat. A Ferences kert méltó helyszínt adott a pécsi banda estjének, ezt a teret a Savaria Karnevál gladiátorharcai mellett ilyen esetekben is lehetne használni a későbbiekben az év folyamán. Lampionok, a kivetítőn pörögnek a videók, pázsit és szalmabálák – végül megérkezett Beck Zoli és a 30Y, kiegészülve a Symphonic Brass Quintettel, a Pannon Filharmonikus Zenekar zenészeivel, Csalló Rolanddal, a Fesztiválzenekar klarinétművészével, Szűcs Qka Krisztiánnal, az Ajkai Bányász Fúvószenekar karnagyával és trombitaművészével, Bóra Áronnal a Kispál és a Borz volt dobosával, Rozs Tamással, a Szélkiáltó csellistájával, és Egyedi Péterrel, az IHM zenészével.

És sikerült az akusztikus koncerttel elvarázsolniuk a szombathelyieket: a főként fiatalkorúak éneklik és dúdolják a jól ismert számokat. A lelátóról többen közvetlenül a színpad elé telepednek le, ekkor a frontember megjegyzi, szívük szerint ők is közelebb tolnák a színpadot a közönséghez. Mégsem szokványos ülőbuli volt, Beck Zoli kiment gitárjával a közönséghez, később leült a zenekar tagjaival a színpadon egy diványra – akár egy kiskertben lennénk egy nagy baráti társaságban. Ehhez voltak tökéletes harmóniában a csillagok és lampionok. Közben Beck mesélt, poénkodott. Csak a tábortűz hiányzott.

Felcsendültek a jól ismert dalok, mint például a Bogozd ki, az Azt hittem érdemes, az Egypár, vagy éppen az Egy perccel tovább.

A banda és AGORA hozta a megszokott színvonalat, mindenki felpezsdülve, átszellemülve hagyta el a kertet.

A koncert ideje alatt kétszer-háromszor is végigjárja közben az oladi és kámoni városrész között közlekedő 30Y járat az útvonalát. Merthogy Városi Kult-Tour-Busz néven buszjáratot indítottak tegnap Szombathelyen. A vasi megyeszékhelyen korábban volt 30Y jelű busz, erről kapta nevét a zenekar is. A járat ma 3-as jelzéssel közlekedik. Most Marton Zsolt alpolgármester kezdeményezésére, a közgyűlés döntése alapján a zenekar tiszteletére állították vissza a 30Y járatot, amely a 3-as útvonalán közlekedik majd hetente-kéthetente, közben kulturális és turisztikai feladatokat is betölt.

A zenés helyi járat kiállítótérként és koncertteremként fog működni. A tervek szerint a városi körutazásra zenekarokat hívnak meg, a 30Y zenekar koncertfotóit bemutató mozgótárlatot helyi kötődésű képzőművészek, fotósok kiállításai váltják fel.

Novák Edina, az AGORA munkatársa a Távirati Irodának felidézte, hogy a 30Y együttes tagjai Szombathelyen jártak főiskolára, gyakran közlekedtek ezzel a járattal.

A koncerten bár teltház nem volt, az érdeklődők jócskán megtöltötték a sorokat. S, mint a kijáratnál egy beszélgetést elcsípek: büszke az ember, ha szombathelyi, hisz ez a város tesz a kultúráért, erősíti Szombathely turisztikai vonzerejét, és a legjobb koncertek ebben a városban zajlanak.

KÉPGALÉRIA:

bikep01

bikep02

bikep03

bikep04

bikep06

bikep07

bikep08

bikep09

bikep10

bikep11

bikep12

bikep13

bikep14

bikep15

bikep16

bikep17

bikep18

bikep19

bikep20

bikep21

bikep22

bikep230

bikep24

bikep25

bikep26

bikep27

bikep28

bikep29

bikep30

bikep31

bikep32

bikep33

bikep34

bikep35

bikep36

bikep37

bikep38

bikep39

bikep40

bikep41

bikep42

bikep44

bikep45

bikep46

bikep47

bikep48

bikep49

bikep50

{loadposition advert}

Tetszett a tartalom?