Budapest, 2013. augusztus 14., szerda (MTI) – A Demokratikus Koalíció szerint Magyarország 2004-2009 között az Európai Unió mintaországa volt a támogatások lehívását tekintve, mivel minden évben az első három hely valamelyikén végzett ebben a versenyében.

     Varju László, a Gyurcsány Ferenc volt kormányfő által vezetett párt független országgyűlési képviselője ezt az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében arra reagálva közölte, hogy a Fidesz kedden kijelentette: Magyarország éveket és ezermilliárdokat veszített el Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon kormányainak hibájából a fel nem használt európai uniós támogatások miatt.

    Az ellenzéki politikus ezzel szemben azt hangsúlyozza, hogy a 2010-es kormányváltásig 780 kilométer autópálya épült és 380 oktatási intézményt újítottak fel teljesen uniós támogatásból.

    Szerinte a jelenlegi kabinet behozhatatlan időveszteséget okozott az európai uniós fejlesztések egy teljes évig történt leállításával.

demokratikus koalíció

    “Orbán kormánya nem csak lényegesen kevesebb támogatást tudott kialkudni az EU-tól, mint Gyurcsányé, de a számok meghamisításával a fölhasználás kudarcát is a Gyurcsány-Bajnai kormányok nyakába próbálja varrni” – fogalmaz Varju László, aki szerint a kormány hibájából legalább ezer milliárd forinttól esik el az ország.

    A DK “kíváncsian várja a Fidesz kormányzása alatt brüsszeli támogatásból épült autópályák és megújult iskolák listáját” – zárja közleményét Varju László.

{loadposition advert}

Tetszett a tartalom?