Oxford, 2013. augusztus 30., péntek (MTI) – Az Oxfordi Egyetem biológusai megfejtették, miért tart olyan sokáig az alkalmazkodás, amikor egyik időzónából a másikba repül az ember.

     A szakemberek azonosították azokat a “molekuláris fékeket”, amelyek megakadályozzák, hogy a repülés alkalmával a fény átállítsa a szervezet biológiai óráját – idézte a BBC hírportálja a Cell című szaklapban megjelent tanulmányt.

    Állatkísérleteik során a tudósok azt tapasztalták, ha kikapcsolják ezeket a “fékeket” egerek szervezetében, akkor azok könnyebben alkalmazkodnak. Azt remélik, hogy a felfedezés új gyógyszereket eredményezhet, amelyekkel sikeresen kezelhetők az átállás okozta tünetek.

    A biológiai óra a nappal és éjszaka ciklusát követi. Ennek köszönhető, hogy éjjel alszunk, ám az éhséget, a kedélyt és a vérnyomást is befolyásolja. A fény ennek az órának a “reset” gombja, ám amikor az ember kontinensek között repked, tovább tart az átállás, ez pedig napokig tartó fáradtságot, “jetlaget” okozhat.

www.koz-hir.hu

    Mivel az emlősök biológiai órája hasonló, egereknél vizsgálták meg, miért nem sikerül gyorsabban átállni. Az agynak arra a területére koncentráltak, amely a test többi részét a biológiai órával összehangolja. Olyan DNS-szegmenseket kerestek, amelyeknek fény hatására megváltozik az aktivitási szintje. Számtalan gén aktiválódott, ám egy SIK1 nevű fehérje sorban újra kikapcsolta őket. Úgy működött, mint a fény hatását korlátozó fék. Erre a tudósok szerint azért van szükség, hogy a szervezet egyensúlyát ne zavarja meg a mesterséges fény vagy a holdsugár.

    A SIK1 fehérje hatását csökkentő kísérletekkel elérték, hogy az egerek gyorsan átállították szervezetüket egy hatórás időeltolódás után. A kezelés után az egerek egy nap alatt hozták be a hatórás csúszást, míg a kezeletlen állatoknak ez hat napba telt.

    Russell Foster, a kutatás vezetője elmondta, hogy egyes pszichiátriai betegségek, például a skizofrénia összefüggnek a biológiai óra rendellenes működésével, tehát a felfedezés talán nemcsak a “jetlaget” kezelheti, hanem más területen is új irányt adhat a fejlesztésnek.

{loadposition advert}

Tetszett a tartalom?