Budapest, 2013. szeptember 1., vasárnap (MTI) – Ladányi Sándor, az MSZP, a DK és az Együtt – a Korszakváltók Pártja jelöltje nyerte a szigetszentmiklósi időközi önkormányzati képviselő-választást vasárnap – közölte Pál Anita, a helyi polgármesteri hivatal jegyzői kabinetjének vezetője az MTI-vel.
A hivatalos előzetes eredmények szerint a település 8-as számú egyéni választókerületében Ladányi Sándor 359 szavazatot (52,03 százalék) kapott.
A Fidesz-KDNP színeiben induló Keller Tamásné 201 szavazatot kapott (29,13 százalék), Horváth István (független) 64-et (9,28 százalék), Horváth Zsolt Károly (Jobbik) 34-et (4,93 százalék), Pádárné Bagoly Anna (LMP) 26-ot (3,77 százalék), míg Tóth Csaba (MAN – Magyar Autonóm Néppárt) 6-ot (0,87 százalék).
Pál Anita tájékoztatása szerint a választáson a szavazásra jogosultak 30,94 százaléka, 695 szavazó vett részt, a szavazólapok között 5 érvénytelent találtak.
A több mint 35 ezer lakosú Szigetszentmiklós képviselő-testülete jelenleg 13 tagú, közülük 9-en a Fidesz-KDNP színeiben politizálnak.
A voksolást azért kellett kiírni, mert egy önkormányzati képviselő, Kécza György (Fidesz-KDNP) május 2-án elhunyt.
Szigetszentmiklós – DK: Sikerre vezetett a hárompárti együttműködés Budapest, 2013. szeptember 1., vasárnap (MTI) – A Demokratikus Koalíció szerint a hárompárti együttműködés sikere, hogy Ladányi Sándor nyerte meg az időközi önkormányzati képviselő-választást a Pest megyei Szigetszentmiklós 8-as számú egyéni választókerületében. A DK által az MTI-hez – a választás eredményének hivatalos bejelentése előtt – eljuttatott közleménye szerint örömmel nyugtázták, “hogy Ladányi Sándor tönkreverte a Fidesz jelöltjét a szigetszentmiklósi időközi választáson”. Ladányi Sándor az MSZP, a DK és az Együtt-PM közös jelöltjeként indult és ért el magabiztos győzelmet – áll a közleményben. A párt szerint a közös jelölt győzelme azt bizonyítja, hogy a DK által igényelt teljes összefogás képes megtörni a Fidesz hatalmát és diadalra segíteni a demokratikus ellenzéki pártokat. Az első hárompárti összefogás azonnal sikert eredményezett. A DK gratulál Ladányi Sándornak és köszöni, hogy közös jelöltként vállalta a feladatot – áll a közleményben. |
{loadposition advert}



















































