Budapest, 2013. szeptember 18., szerda (MTI) – Az MSZP szerint az Orbán-kormány impotens gazdaság-, oktatás- és családpolitikája vezet a fiatalok tömeges külföldre vándorlásához és a születésszám csökkenéséhez.
Bangóné Borbély Ildikó, a szocialista párt elnökségi tagja beszélt erről szerdán, Budapesten újságírók előtt.
“Orbán Viktor kormányának lelkén szárad minden meg nem született gyermek” – fogalmazott az ellenzéki politikus, aki szerint a miniszterelnök “kirabolta az országot és szétosztotta a haverjai és a fideszes maffiacsaládok között”.
Az MSZP elnökségi tagja a fiatalok itthon tartása szempontjából elégtelennek nevezte a kormány azon kezdeményezését, amellyel elengednék a gyermeket vállaló egyetemisták, főiskolások diákhitelének egy részét.
Szavai szerint a kormány “impotens” politikája miatt negatív rekordot dönthet a megszületett gyermekek száma, amelynek rendszerváltás utáni mélypontja 2011-ben volt, amikor is 88 ezer csecsemő jött a világra.
Bangóné Borbély Ildikó szerint ezen a helyzeten csak az MSZP jövő évi kormányra kerülése segíthetne, a szocialisták ugyanis a gyermekeket, az anyákat és a nőket tenné politikája egyik középpontjába.
{loadposition advert}



















































