Kecskemét, 2013. szeptember 28., szombat (MTI) – A Kecskeméti Törvényszék illetékes bírói tanácsának határozata szerint meg kell ismételni a szavazást a bajai 32-es számú szavazókörben – közölte a Kecskeméti Törvényszék szóvivője szombaton az MTI-vel.

    Ócsai Beatrix tájékoztatása szerint a bírói tanács megállapította, hogy szeptember 22-én a bajai 3. választókerületben az időközi önkormányzati választáson a 32-es szavazókörben kampánycsend sértés történt, ezért ebben a szavazókörben meg kell ismételni a választást.

    A Kecskeméti Törvényszék bírói tanácsa határozatával megváltoztatta a Bács-Kiskun Megyei Területi Választási Bizottság másodfokú, elutasító határozatát.

    A törvényszék sajtóreferense hozzátette: a bírói tanács végzése szerint kampánycsend sértés történt a szeptember 22-i önkormányzati választáson a bajai 32-es számú szavazókörben, mert a választói akaratot befolyásolta az, hogy szervezetten szállították az embereket a szavazásra.

    A bírói tanács a rendelkezésre álló bizonyítékokat kompletten értékelte, a becsatolt videofelvételek és a hanganyagok, valamint a meghallgatott tanúk vallomása és egyéb rendelkezésre álló adatokat alapján állapította meg a kampánycsendsértést.

    A Bács-Kiskun megyei területi választási bizottság szerdán másodfokon helybenhagyta a bajai választási bizottság korábbi döntéseit, vagyis elutasította a voksolás végeredményét megkérdőjelező beadványokhoz kapcsolódó fellebbezéseket.

    A Kecskeméti Törvényszékre csak az egyik elutasító határozat miatt érkezett felülvizsgálati kérelem.

    A törvényszéken szombat délelőtt tartott nyilvános tárgyaláson két tanút hallgattak meg. Először Széll Péter, Baja korábbi szocialista polgármestere – aki a bíróság előtt kijelentette, hogy vállalja a nyilvánosságot – beszélt arról, hogy a baloldali pártok szövetségének képviseletében ellenőrizték a 32-es szavazókör környékét, mert olyan információt kaptak, hogy szervezetten fogják szállítani az embereket a voksoláshoz.

    Elmondta, hogy videofelvételeket készítettek, melyekkel tudják azt igazolni, hogy szervezetten szállították szavazni az embereket.     A másik meghallgatott tanú szerint a szavazókörből sms-üzeneteket küldött egy, a szavazóköri bizottságban hozzá hasonlóan az egyik jelöltállító szervezet által delegált tanú.

    A nyilvános tárgyalás után a bíróság határozathozatalra visszavonult.

    Az MSZP és az Együtt-PM kedden azután nyújtott be fellebbezést a bajai voksolás ügyében, hogy a helyi választási bizottság elutasította azt a panaszt, amelyet választási csalás gyanúja miatt tettek a bajai 3. számú választókerület 32. szavazókörében történtek miatt. (Baján tíz választókerület van.) Az ellenzéki pártok egy, az interneten látható felvételre is hivatkozva nyújtották be panaszukat. Szerintük a felvételen egy férfi “kifejezetten elismeri, hogy szervezetten szállít szavazókat a szavazókörbe”.

    Zsigó Róbert, a Fidesz szóvivője hétfőn arról számolt be, hogy míg a baloldal két beadvánnyal fordult a helyi választási bizottsághoz a bajai választás után, addig a kormánypárt három bejelentést is tett: kettőt kampánycsendsértés, egyet pedig a választók törvénytelen utaztatása miatt, amit felvételekkel tudnak bizonyítani.

    Baján vasárnap tartottak időközi önkormányzati választást. A Fidesz jelöltjére, Kovács Csabára 467-en szavaztak.

   Második helyen Teket Melinda, az MSZP, az Együtt – A Korszakváltók Pártja és a Demokratikus Koalíció közös jelöltje végzett, 406 szavazattal. A Jobbik jelöltje, Markó György a szavazatok 8 százalékával harmadik lett, míg a negyedik induló, az LMP jelöltje, Ikotity István 4 százalékot ért el. 

{loadposition advert}

Tetszett a tartalom?