Sajtótájékoztatót tartottak ma kora délután a szocialisták Szombathelyen a létrejött ellenzéki összefogásról. Mint dr. Ipkovich György elmondta, a taggyűlésük és az elnökségük is támogatta Mesterházy Attilát, mint közös miniszterelnök-jelöltet és a közös lista igényét. Ipkovich György hozzátette, nem újkeletű dolog az összefogás, hiszen 2002-ben már az SZDSZ-szel összefogtak, csakúgy mint a következő ciklusban, 2006-ban.

Hangsúlyozta, a forró politikai hangulatban tavasszal, sőt ősszel is nyertek. 2010-ben is erőt adott az összefogás, Szombathelyen az országos átlagnál jóval jobb eredménnyel, nagyjából 40 százalékot kaptak a szocialisták, mely “országosan harmadik helyet ért”.

Mint mondta, ismét megteremtették az összefogást, abban a politikai helyzetben, melyben az elmúlt években “gyökeres változások” zajlottak le.

Ipkovich György kiemelte, hatalmas változásokon ment végig a sajtó is, elég csak a Magyar Televízióra, vagy az egész közszolgálati médiára gondolni. Szavai szerint a piacról élők is meg vannak vásárolva, mégpedig az állami rendelések miatt. Hiányolja, hogy a baloldalt fontos kérdésekben nem kérdezik meg a sajtó képviselői.

Dr. Nemény András az ellenzéki összefogás kapcsán visszaemlékezett: Szombathelyen az országban először ültek le a pártok vezetői az összefogás és a kormányváltás reményében. Szerinte a jelenlegi összefogás valódi esély a Fidesz-kormány leváltására.

Ismertette az egyik legutóbbi változást, mely értelmében választási plakátokat tilos lesz villanyoszlopokra kihelyezni. Mint mondta, ez az ellenzéktől veszi el a kampányolás lehetőségét, hiszen a hirdetési felületek legnagyobb részese a Simicska-Nyerges páros, mely Orbán Viktor körébe tartozik.

A sajtó felelőssége kapcsán Nemény András úgy fogalmazott, a szombathelyi hetilap, a Szombathelyi7 kampánypropaganda-újság. A megjelenése óta eltelt fél év alatt Nemény neve egyszer sem szerepelt az újság hasábjain, noha a szocialista politikus rendszeresen vesz rész közéleti eseményeken. A legutóbbi ételosztásról sem számoltak be – mondta. “Minősíthetetlen és felháborító!” – ha megvalósul a kormányváltás, akkor új, független hetilapot vezetnek be ismét a városban – tette hozzá.

Kiemelte Cseszkó Tamást is, aki Nemény állítása szerint mások helyett álnéven írogat – mondta. Cseszkó Tamás régóta részt vesz a közéletben, legutóbbi feltételezett korrupciós ügyéről íme egy írás: http://czegledy.blogin.hu/2013/06/02/a-cseszko-ugy-es-ami-mogotte-van/. A nyugat.hu hírportál beszámolója szerint “a frakcióvezető (dr. Czeglédy Csaba – a szerk.) a közgyűlésben elmondta, több olyan dokumentum került hozzájuk, ami azt bizonyítja, hogy a Cseszkó Tamáshoz köthető cég az önkormányzattól, és más városi szervezetektől, cégektől több megrendelést és nagyobb összegű pénzeket kapott. A megrendelések olyan munkákra szóltak, amelyek teljesítését nehéz ellenőrizni, gyanítható, hogy jó részüket csak papíron végezték el.”. Cseszkó Tamás anno a vádakat visszautasította.

Nemény hangsúlyozta, számukra nagyon fontosak a személyes találkozások. Itt látja az ember, hogy Magyarország nem teljesít jobban – közölte.

Az ellenzéki politikus a rezsicsökkentés kapcsán úgy fogalmazott, az elmúlt időszakban nem jó a gáz minősége, ezáltal tovább készül az étel. Nemény szavai szerint a gázt hígítják, ezért rosszabb a fűtőértéke.

Az MSZP Vas megyei elnöke úgy véli, az adósságátvállalással mindenki rosszabbul járt. Szerinte az önkormányzatok az anyagi keretet szabadabban tudták felhasználni az előző ciklus alatt. Az MSZP-s politikus úgy összegzett, a valóság és a kormányzati kommunikácó szöges ellentétben áll egymással. A nyereség csak egy szűk rétegre szűkül, a Közgép percenként pedig 1 000 000 forintot nyer.

Ipkovich György kérte a sajtót, hogy ragaszkodjon a tényekhez és ne minősítsenek.

Kérte, hogy hozzák vissza a repülőteret Szombathelyre, mert az munkát adna a térségnek. Említette, hogy az osztrákok a legelső hír hallatán már a reptér miatt autóút bővítéséről akartak a magyarokkal tanácskozni.

Végül úgy fejezte be, hogyha az MSZP közösen nyer, akkor dr. Nemény András fejlesztési feladatokat fog kapni, és munkahelyeket fog teremteni.

Tetszett a tartalom?