Budapest, 2014. január 23., csütörtök (MTI) – Összefogás néven folytatják kampányukat a baloldali ellenzéki együttműködés pártjai – közölte az Összefogás csütörtökön az MTI-vel.

    A Magyar Szocialista Párt, az Együtt – A Korszakváltók Pártja, a Demokratikus Koalíció, a Párbeszéd Magyarországért Párt és a Magyar Liberális Párt által aláírt közleményben azt írták: az Összefogás nevében egyéni országgyűlési képviselői mandátumért induló jelöltek az öt párt közös jelöltjei.

    A szavazólapokon az Összefogásban részt vevő minden párt nevét és logóját feltüntetik, ugyanakkor a kampányban az öt párt közös arculattal jelenik meg.

    Természetesen semmilyen új választási párt alakítására nem kerül sor – tették hozzá.

Tetszett a tartalom?