Pályafelújítások és menetrend módosítások a vasútvonalakon

Budapest, 2014. április 11.– A vasúti pályafelújítások, karbantartások és fejlesztések miatt néhány vasútvonalon a vonatok módosított menetrend szerint közlekednek, egyes szakaszokon vonatpótló autóbuszok szállítják az utasokat. Az ideiglenes menetrendi változásokról a MÁVDIREKT 06 40 49-49-49-es telefonszámán adnak tájékoztatást. A részletes menetrendet az állomási hirdetmények is tartalmazzák, amelyek megtekinthetők a MÁV-START internetes honlapján is a Vágányzári hírekben, a http://www.mav-start.hu/vaganyzar/vaganyzar.php oldalon.

Belföldi vasúti hírek

A „Százlábú híd” átépítése az április 13-a és május 27-e között időszakban érinti a Keleti pályaudvar vasútvonalainak menetrendjét. A vonatok közlekedésének módosítása azért vált szükségessé, mert a felújítás miatt folyamatosan egy-egy vágányon szünetel majd a vasúti forgalom, és a teljes felsővezetéket is áramtalanítani kell a híd alatt. Ezek a korlátozások jelentősen leszűkítik a vonatok ki- és bejárását a főpályaudvaron. A hat héten át tartó időszakban a Keleti pályaudvar tehermentesítése miatt változik számos vonat menetrendje, kiindulási és célállomása a Budapest–Győr/Szombathely/Sopron/Hegyeshalom, a Budapest–Székesfehérvár, a Budapest–Pusztaszabolcs–Pécs, a Budapest–Pusztaszabolcs–Kaposvár-Gyékényes, a Budapest–Sárbogárd–Baja, a Budapest–HatvanBudapest–Újszász–SzolnokBudapest–Kunszentmiklós-Tass–Kelebia vasútvonalon. A vasúttársaságahídfelújítás okozta menetrendi változások miatt utasai elnézését kéri, türelmüket köszöni! Háttérinformáció a hídfelújításról a BKK honlapján, ide kattintva tekinthető meg.

Az építési munkálatokhoz kapcsolódó vágányzárak az alábbi linkekre kattintva érhetőek el:

·         Budapest – Rajka – Hegyeshalom (1-es vonal)

·         Budapest – Székesfehérvár (30a vonal) – 2014.04.13. – 2014.05.27.

·         Budapest – Székesfehérvár (30a vonal) – 2014.04.14. – 2014.04.15.

·         Budapest – Pusztaszabolcs – Pécs (40-es vonal)

·         Budapest – Pusztaszabolcs (40a vonal)

·         Budapest – Hatvan – Miskolc – Szerencs – Sátoraljaújhely (80-as vonal)

·         Budapest – Hatvan (80a vonal)

·  &nbsp
;     
Budapest – Újszász – Szolnok (120a vonal)

·         Budapest – Kunszentmiklós-Tass – Kelebia (150-es vonal)

_______________________

A Budapest – Esztergom vasútvonalon április 12-ig, majd április 19-től június 20-ig újabb fázisán dolgoznak a vasútvonal átépítésénél. Pilisvörösvár és Esztergom között a vonatok módosított menetrend szerint közlekednek. Budapest Árpád híd VOLÁN autóbusz állomás és Piliscsaba állomás között vonatpótló autóbuszok közlekednek. Az autóbuszok más-más útvonalakon járnak, ezért kérjük utasainkat az átszállásoknál figyelmesen tájékozódjanak!  Lényeges változások: a Piliscsaba Bécsi út Volán megállót nem használják az „S” járatok, hanem minden járat Piliscsaba vasútállomásig viszi az utasokat. A menetrendi struktúrában megszűnik a Z10-Z13-Z15 kihasználatlan járat. Mindkét irányba minden óra 35 percében és minden óra 05 percében indulnak a buszok, együtt a E-S, E-Z jelűek. Kivétel ez alól a 2019 sz. vonat ütemen kívüli közlekedése miatt az E1-S1 járat, ami hajnali 3.46 órakor indul Piliscsaba vasútállomástól. A vasútvonalon április 12-től április 18-ig – technológiai okok miatt – más menetrend lesz, a hirdetmény részletes tájékoztatást ad erről. 

Hirdetmény

Vonatpótló

4-es vonal

5-ös vonal

Hirdetmény12-18 között

Vonatpótló12-18 között

_______________________

Ukk – Zalabér-Batykvasútvonalon pályakarbantartást végeznek. Emiatt a vonatok módosított menetrend szerint közlekednek. Április 12/13-tól április 13/14-ig éjszakánként, illetve Ukk Zalabér-Batyk, valamint Ukk – Zalaegerszeg között vonatpótló autóbuszok közlekednek.

Hirdetmény

_______________________

A Budapest – Székesfehérvár – Tapolcavasútvonalon felújításokat végeznek, ezért április 14-től április 18-ig a vonatok menetrendje módosul, illetve Balatonfűzfő ésAlsóörs között vonatpótló autóbuszok közlekednek. Balatonalmádiban a vonatpótló autóbuszok technikai okok miatt Balatonalmádi Camping VOLÁN megállóhelyről indulnak, illetve oda érkeznek.

Hirdetmény

_______________________

Szabadbattyán – Lepsényállomások között végzett pályaépítési munkák miatt április 14/15-től április 18/19-ig, illetve április 22/23-tól április 23/24-ig éjszakánként a vonatok menetrendje módosul, illetve Szabadbattyán és Lepsényállomás között vonatpótló autóbuszok közlekednek.

Hirdetmény30

________________________

Érd elágazás – Tárnokközött pályakarbantartás miatt a Budapest-Déli – Tárnok viszonylatú személyvonatok módosított menetrendszerint közlekednek április 14-től április 15-ig. A vágányzár ideje alatt Kelenföld állomásról indulnak.

Hirdetmény

________________________

Sárbogárd – Bátaszék – Bajavasútvonalon május 23-ig karbantartást végeznek. Emiatt a vonatok menetrendje módosul, illetve Szekszárd Bátaszék között vonatpótló autóbuszok viszik az utasokat.

Hirdetmény

________________________

Szekszárd – Bátaszékközött május 23-ig karbantartási munkák miatt a Dombóvár – Bátaszék (Baja) vasútvonalon módosított menetrend szerint közlekednek a vonatok.

Hirdetmény

________________________

A váci állomás vágányhálózatának átépítése miatt a Budapest – Vác – Szobvasútvonalon, valamint a Budapest – Vácrátót – Veresegyház – Vác-Alsóváros vasútvonalon április 28-ig módosított menetrend szerint közlekednek a vonatok.  A munkák folytatódnak, az április elsejétől érvényes újabb változásokról a vasúttársaság értesíti majd utasait. 

Budapest – Szob hirdetmény

Budapest – Vácrátót – Vác hirdetmény

Vonatpótlók

Vác – Balassagyarmatvasútvonalon április 12-től Kisvác és Balassagyarmat között módosított menetrend érvényes Vác állomás átépítése miatt. Vác és Kisvác között vonatpótló autóbuszokkal utazhatnak.

Hirdetményáprilis12-től

_______________________

Május 31-ig Miskolc-Tiszai állomás és Hidasnémeti (90.sz) vasútvonalon végzett hídépítési és karbantartási munkák miatt valamennyi vonat helyett a teljes útvonalon vonatpótló autóbuszok közlekednek. A buszjáratok Felsőzsolca vasútállomást nem érintik, Felsőzsolca és a 90. sz. vasútvonal települései közötti vasúti utazások Miskolc-Tiszai állomáson, átszállással változatlan díjszabási feltételek mellett lehetségesek. A vonatpótló autóbuszok nem minden településen a vasúti megállóhelyen állnak meg. Útvonaluk és a megállási helyeik járatonként jelentősen eltérőek. A hirdetményen feltüntetett Miskolc-Tiszai – Hidasnémeti – Kassa között közlekedő EC532, EC533 sz. Rákóczi és EC536, EC537 sz. Hernád EuroCity vonatok helyett vonatpótló autóbuszok közlekednek a hirdetmény szerinti, ideiglenes menetrend alapján. A Rákóczi EC vonatpár a vágányzár ideje alatt csak Budapest-Keleti – Miskolc-Tiszai viszonylatban, a Hernád EC kerülő útirányon: Szerencs érintésével közlekedik.

Hirdetményvonatpótlók

Hirdetmény nemzetközi

Hirdetmény nemzetközi2

Hirdetmény Hernád EC kerülőút

________________________

Szajol – Püspökladány, illetve Berettyóújfalu – Mezőpeterdközött végzett pályafelújítási munkák miatt május 1-ig a nemzetközi vonatok módosított menetrend szerint közlekednek. Püspökladány – Biharkeresztes között két pár nemzetközi vonat helyett (Hargita és Bihar) vonatpótló autóbuszok közlekednek. A nemzetközi vonatpótló autóbuszok érvényes nemzetközi menetjeggyel, vagy belföldi forgalomra érvényes pót- és helyjeggyel
vehetőek igénybe. A Corona nemzetközi IC vonatpár Debrecen – Nyírábrány – Érmihályfalva érintésével, kerülő útirányon át közlekedik.

Hirdetmény

________________________

A Berettyóújfalu – Mezőpeterd szakasz felújítása miatt június 14-ig a belföldi vonatok is módosított menetrend szerint közlekednek. Berettyóújfalu és Biharkeresztes között vonatpótló autóbuszok szállítják az utasokat.

Hirdetmény

________________________

A Budapest – Szolnok – Debrecen – Záhony vasútvonalon május 1-ig tart a Szajol és Püspökladány közötti pályafelújítás újabb fázisa. Emiatt a vonatok módosított menetrend szerint közlekednek. Budapest-Nyugati pályaudvarról Debrecenbe a 22.28 órakor, illetve Debrecenből Budapest-Nyugati pályaudvarra a hajnali 1.48 órakor induló sebesvonat helyett Törökszentmiklós és Karcag között vonatpóló autóbuszok szállítják az utasokat.

Hirdetmény(100 vonal)

Hirdetmény(100a vonal)

Hirdetmény(120 vonal)

________________________

A Miskolc – Szerencs – Nyíregyháza vasútvonalon május elsejéig – több vonat és InterCity módosított menetrend szerint közlekedik a Szajol és Püspökladány közötti pályafelújítás következtében.

Hirdetmény

________________________

Kunhegyes és Kisújszállásközött vonatpótló autóbuszok közlekednek május 1-ig a Szajol – Püspökladányközött végzett pályaátépítési munkák miatt, illetve Kenderes állomás átépítése miatt a hirdetményen feltüntetett vonatok menetrendje módosul. A vonatpótló autóbuszok Előhát vasúti megállóhelyet nem érintik. 

Hirdetmény

________________________

A Debrecen – Füzesabony vasútvonalon május 1-ig mindkét irányban egy-egy reggeli és délutáni vonat módosított menetrend szerint közlekedik a Szajol és Püspökladány közötti pályafelújítás következtében. A módosítás a Debrecenből 6:45-kor és 16:50-kor, valamint a Füzesabonyból 9:02-kor és 15:02-kor induló vonatokat érinti.

Hirdetmény

________________________

A Debrecen – Nyírbátor – Mátészalka vasútvonalon május 1-ig több vonat módosított menetrend szerint közlekedik a Szajol és Püspökladány közötti pályafelújítás következtében.

Hirdetmény

________________________

A Záhony és Mátészalka között május 1-ig a 19:27-kor Záhonyból induló vonat módosított menetrend szerint közlekedik a Szajol és Püspökladány közötti pályafelújítás következtében.

Hirdetmény

________________________

A Nyíregyháza – Mátészalka – Zajta vasútvonalon május 1-ig néhány vonat módosított menetrend szerint közlekedik a Szajol és Püspökladány közötti pályafelújítás következtében.

Hirdetmény

________________________

A Tiszalök – Nyíregyháza vasútvonalon május 1-ig egy-egy reggeli vonat módosított menetrend szerint közlekedik a Szajol és Püspökladány közötti pályafelújítás következtében. A módosítás a Tiszalökről 06:30-kor, valamint a Nyíregyházáról 07:33-kor induló vonatokat érinti.

Hirdetmény

________________________

Gyoma Békéscsabaállomások között végzett karbantartási munkák miatt a Békéscsaba – Kétegyháza – Mezőhegyes – Újszeged vasútvonalon május 1-ig a vonatok módosított menetrend szerint közlekednek. Békéscsaba állomás átépítése miatt a 121 sz. Békéscsaba – Kétegyháza – Mezőhegyes – Újszeged vonalon közlekedő vonatok csak Kétegyháza állomástól/ig közlekednek, Békéscsaba állomásig csak a 37039 sz. vonat közlekedik munkanapokon. Békéscsaba – Kétegyháza között az eljutást a BudapestSzolnok – Békéscsaba – Lőkösházavasútvonalon közlekedő vonatokkal biztosítjuk.

Hirdetmény

________________________

A Békéscsaba–Kötegyán–Püspökladány vonalon módosított menetrend szerint közlekednek a vonatok május 31-ig.

Hirdetmény 128-135 vonal

________________________

Április 14-től április 16-ig a Békéscsaba – Kötegyán – Vésztő – Püspökladány vasútvonalon végzett pályakarbantartási munkák miatt a hirdetményen feltüntetett vonatok menetrendje módosul, illetve Kötegyán és Vésztő között vonatpótló autóbuszok közlekednek.

Hirdetmény

________________________

A Kiskunfélegyháza – Orosháza vasútvonalon Csongrád Szentes között végzett karbantartási munkák miatt június 30-ig a vonatok módosított menetrend szerint közlekednek, továbbá Csongrád Szentes között vonatpótló autóbuszok szállítják az utasokat.

Hirdetmény

A vonatpótló autóbuszokon a vasúti menetjegyek érvényesek, együttes elhelyezés csoportos utazás esetén, továbbá kerékpár és élőállat szállítás nem biztosítható! Az okozott kényelmetlenségért szíves megértésüket kérjük!

NEMZETKÖZi vasúti hírek

A Szlovén Vasút pályaépítési munkálatai miatt a további intézkedésig korlátozások lépnek életbe a magyar-szlovén közvetlen vasúti összeköttetésben. A változás a Citadella InterCity mindkét járatát érinti.

A Budapest-Déli pályaudvarról 13.35 órakor Mariborba induló Citadella 246-os IC vonat csak Őrihodosig (Hodos)  közlekedik, onnan vonatpótló autóbuszok szállítják az utasokat. A Mariborból 12.05 órakor Budapest-Déli pályaudvarra induló 247-es Citadella InterCity vonatjárat utasainak Őrihodosig (Hodos) ugyancsak autóbuszokkal kell utazniuk. A vonat Budapest-Déli pályaudvarra 18.24 órakor érkezik meg. Az átszállások miatt vonatkésések előfordulhatnak.

Hirdetmény

________________________

A Püspökladány – Biharkeresztes vonalon meghirdetett átszállásos  vágányzár miatt a 407 és 406 számú Corona nemzetközi Intercity vonatpár  1407-es számmal Budapest Keleti pályaudvarról 16.40 órakor indul és Biharkeresztes helyett, Nyírábrány – Érmihályfalva határállomáson át, a  román vasút területén  az alábbi menetrend szerint közlekedik:

1407-es Corona vonat:< /span>

Bp. Keleti – Valea lui Mihai között a csatolt Hirdetmények alapján; Valea lui Mihai indul: 22.45 (K. – Európai idő) – Episcopia Bihor 23.46 / 23.47 – Oradea 23.55 / 23.57 – Alesd 00.29 / 00.30 – Huedin 01.39 / 01.40 – Cluj Napoca 02.27 / 02.39 – Gherla 03.33 / 03.34 – Dej Calatori 03.53 / 03.56 – Beclean pe Somes 04.22 / 04.24 – Saratel 04.57 / 05.11 – Deda 06.08 / 06.09 – Toplita 07.04 / 07.06 – Gheorgheni 07.57 / 08.01 – Izvoru Oltului 08.28 / 08.29 – Siculeni 08.46 / 08.47 – Miercurea Ciuc 08.55 / 08.57 – Baile Tusnad 09.20 / 09.21 – Sfantu Gheroghe 09.55 / 09.56 – Brasov 10.22 

 

1406-os Corona vonat:

Brasov – Oradea között változatlan, Oradea  indul: 04.51 – Episcopia Bihor 04.59 / 05.00 Valea lui Mihai 06.35 (K.-Európai idő), Valaea lui M. – Bp. Keleti között.

Hirdetmény

Pályaépítési munkálatok miatt a Szentgotthárdon át közlekedő nemzetközi vonatok közlekedésében az alábbi változások várhatók;

Április 12-től április 21-ig az IC 916/4737 sz. vonat helyett Szentgotthárd – Fehring állomások között vonatpótló autóbuszok közlekednek az alábbi menetrend szerint: Szentgotthárd indul: 20.18, Jennersdorf 20.30, Fehring ó 20.41. Fehring – Graz Hbf között Fehring állomásról 20.44-kor induló vonat közlekedik. Április 12-től április 22-ig 4700/IC 917 sz. vonat helyett Fehring – Szentgotthárd állomások között vonatpótló autóbuszok közlekednek az alábbi menetrend szerint: Fehring indul: 7.29, Jennersdorf 7.40, Szentgotthárd ó7.52. Szentgotthárd állomástól az IC 917 sz. vonat menetrend szerint 8.11-kor indul.A vágányzár ideje alatt az IC 916 / 917 sz. vonatokra  nem lehet helybiztosítást váltani.

_______________________

Értesítjük, hogy a lengyel vasút tájékoztatása alapján a közvetlen nemzetközi vonatok menetrendjében április 26-ig az alábbi változások várhatók;

EC 131 Varsovia 

Warszawa Wschodnia indul: 09.43 (korábban 10.17 helyett), Warszawa Centralna 09.52 / 09.58,  Warszawa Zachodnia 10.02/10.03, Zawiercie 12.37/12.38, Sosniewic 13.08/13.09, Katowice 13.18/13.21 – Zebrzydowicétől az eredeti menetrend szerint közlekedik.

EN 407/477 Metropol 

Warszawa Wschodnia indul: 19.38 (20.07, (korábban 20.07 helyett)Warszawa Centralna 19.47/20.04, Warszawa Zachodnia 20.08/20.09, Zawaiercie 22.58/22.59, Sosnowiec 23.30/23.32, Katowice 23.42/23.47 – Zebrzydowicétől az eredeti menetrend szerint közlekedik.

EN 476/ 406 Metropol

Zebrzydowicéig eredeti menetrend szerint közlekedik. Katowice 04.15/ 04.20, Sosnowiec 04.30/04.32Zawiercie 5.03/5.05., Warszawa Zachodnia – Warszawa C. – Warszawa Gdanska 8.05 (Warszawa Wschodnia  helyett ! )

EC 130 Varsovia      

Katowice 14.32/14.35, Sosnowiec 14.45/14.46, Zawiercie 15.15/15.19, Warszawa Zachodnia – Warszawa Centralna – Warszawa  Gdanska 17.54 Warszawa Wschodnia helyett !

EN 476 / 403 Metropol

Zebrzydowicéig eredeti menetrend szerint közlekedik, Czechowice 3.50/3.52, Oswiecim 4.37 / 4.39, Trzebina 5.27 / 5.29, Kraków 6.30 óra.

________________________

A Román Vasúttól kapott tájékoztatás alapján április 1-től a Bucureşti Nord – Wien Westbanhof között közlekedő 346 sz. Dacia vonat a romániai szakaszán módosított útirányon át közlekedik. A vonat nem érinti Teiuş állomást, a menetrendje az alábbiak szerint változik: Mediaş indul 18.59, Blaj 20.17, Alba Iulia 21.29, Simeria 22.51, Deva 23.02, Arad 1.02/1.04, Curtici ó 1.24. A 473 sz. Ister vonat (Budapest-Keleti indul: 19.10) menetrendje az alábbiak szerint változik: Arad indul: 0.37, Deva ó 02.54, Simeria ó 03.05.

________________________

Már most tájékoztatjuk az utasokat, hogy a közvetlen nemzetközi összeköttetésben az alábbi menetrendi módosítások várhatók: május 2 – 20. között a München Hbf / Frankfurt (Main) Hbf – Budapest-Keleti között közlekedő valamennyi railjet vonat Münchenből 10 perccel korábban indul. Május 2-án, 3-án, 23-án és 24-én a Budapestről menetrend szerint 13.10-kor induló railjet 66 sz. járata Augsburg Hbf-on (főpályaudvar 21.16) nem áll meg.

Az utasoknak – nemzetközi utazásuk megtervezésekor – érdemes ide i
s
kattintani.

A fenti vágányzárakról és az ezzel együtt járó korlátozásokról és menetrendi változásokról hétfőtől péntekig érdemes meghallgatni a MÁVINFORM menetrendszerű bejelentkezéseit is a különböző rádióadásokban.

A Kossuth Rádió Hajnal – Táj című műsora 5 óra 28 perckor a hírek előtt, egy óra múlva pedig a 180 perc című műsor hírei előtt 6 óra 28 perckor kapcsolja adásba ügyeletes kollégánkat. A Kossuthon a délutáni Krónika hírei után 16 óra 08 perc körüli időpontban hallható a MÁVINFORM. A Lánchíd Rádióban reggel 7 óra 20-kor, 8 óra 20-kor, majd délután, amikor 16 óra a pontos idő – vannak MÁVINFORM aktuális híradások egy-egy percben.

A Magyar Katolikus Rádió hallgatóit a nap indulásakor 6 óra 30 perckor és 7 óra 30 perckor tájékoztatjuk a vasúti közlekedési helyzetképről. A Rádió Q hullámhosszán 7 óra 02 perckor és 16 óra 32 perckor mondjuk el a fontos utazási tudnivalókat.

MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatóság – MÁVINFORM

Tetszett a tartalom?