
Brüsszel nem blokkolja a paksi atomerőmű bővítését, az építkezést, az Európai Bizottság csak a fűtőanyag beszerzésére vonatkozó szerződéssel foglalkozott – jelentette ki pénteki sajtótájékoztatóján az MTI kérdésére Anna-Kaisa Itkonen, a brüsszeli testület energiaügyekért felelős szóvivője.
A szóvivő közölte, hogy a brüsszeli testület március 2-án foglalkozott a kérdéssel, ám egyelőre csak “nagyon-nagyon korlátozott mértékben” tudják kommentálni az ügyet, mert a döntés alapjául szolgáló dokumentumok bizalmasak.
Itkonen elmondta azt is, hogy Magyarország értesítette a bizottságot arról, hogy hozzájárul a döntés minősítésének feloldásához, így a bizottság hamarosan a lehető legrészletesebb tájékoztatást fogja adni a kérdésben.

A bizottsági szóvivő egyelőre csak annyit árult el, hogy a bizottság az Euratom-szerződés 53. pontja szerint, jogi kötelezettségének eleget téve járt el. A szerződésnek ez a passzusa azt rögzíti, hogy a kérdésben döntő Euratom Ellátási Ügynökség az Európai Bizottság ellenőrzése alatt áll, és a brüsszeli testületnek vétójoga van a döntései fölött. Emellett arról is rendelkezik, hogy az érintett felek a bizottságnál fellebbezhetik meg az ügynökség döntéseit, amelynek egy hónapon belül kell döntenie.
[quote_box_right]A Fidesz szerint a baloldalnak mindig az lenne a siker, ha a magyar érdekek sorra elbuknának – kommentálta a kormánypárt frakciója pénteken az ellenzéki pártok paksi bővítéssel kapcsolatos nyilatkozatait az MTI-hez eljuttatott közleményében. Azt írták: a baloldal most is a nemzeti érdekek ellen harcol és kárörvend a magyar lakosság áramellátását hosszú évtizedekre garantáló, nemzetstratégiailag kiemelt beruházás “blokkolásáról” szóló hamis hír miatt.[/quote_box_right]A szóvivő rámutatott, hogy a bizottság tudomása szerint a magyar hatóságok továbbra is kapcsolatban állnak, egyeztetnek az ügynökséggel, valamint a tagállamoknak több lehetőségük is van, megtámadhatják a döntést vagy újratárgyalhatják a kifogásolt megállapodást.
A Financial Times című tekintélyes brit gazdasági, politikai napilap csütörtök este azt jelentette, hogy az “EU blokkolja” a 12 milliárd eurós paksi bővítést, miután az Euratom nem járult hozzá ahhoz, hogy az épülő reaktorokba kizárólag Oroszországból érkezzen fűtőanyag.
Giró-Szász András kormányzati kommunikációért felelős államtitkár csütörtökön az MTI-nek határozottan cáfolta a lap értesüléseit. Giró-Szász András hozzátette, hogy az ügyben helyreigazításért folyamodtak a Financial Times szerkesztőségéhez.
Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken úgy nyilatkozott a Kossuth Rádió 180 perc című műsorának, hogy a paksi atomerőmű-bővítéssel kapcsolatos üzemanyag-szállítási vitában folyamatos az egyeztetés az unió és a magyar kormány között, és olyan megnyugtató megoldás készül, amely garantálja Magyarországnak a biztonságos üzemanyagellátást, valamint lehetővé teszi majd, hogy “az oroszok is szállítsanak üzemanyagot”.
Konsiczky Zoltán, MTI



















































