
Gyurcsány Ferenc szerint emberiességi, keresztényi és európai uniós tagországi kötelessége Magyarországnak, hogy befogadja azt a rá jutó “hétszáz menekültet”, akiknek a befogadását kérte az unió az országtól.
A Demokratikus Koalíció (DK) elnöke hétfői budapesti sajtótájékoztatóján emlékeztetett: a napokban 80 ezer ember zsúfolódott össze Olaszország és Görögország befogadóhelyein, és az unió kezdeményezte, hogy ennek a felét a többi tagország fogadja be, Magyarországra 700 ember jutna. Leszögezte: az országnak szolidárisnak kell lennie az unió két tagállama felé, hozzátéve, hogy hasonló helyzetben “mi is azt kérnénk, hogy segítsenek”.
Hangsúlyozta: évente 700 milliárd forintot kap az ország a befizetésein túl az EU-tól, a kért 700 ember elhelyezését is az unió finanszírozná, így azt gondolja, hogy “teljesítenünk kell a kérést”.
Emellett az országnak emberiességi kötelezettségei is vannak a táborokban élő gyerekek és családok felé, a humanista álláspont szerint a gazdag felelős a szegényért – folytatta. Továbbá, “mivel mind a választópolgárok, mind a politikusok részéről sokan keresztény országként szeretnék látni Magyarországot”, Gyurcsány Ferenc a keresztény álláspontra is hivatkozott.
Kitért arra: sokan hivatkoznak az Egyesült Államok szigorú bevándorláspolitikájára, amely mellett azonban az ország évente 50 ezer embernek ad zöld kártyát “emberiességi megfontolásból”. A volt miniszterelnök úgy vélte: Európa akkor tud megálljt parancsolni az egyre több bevándorlónak, ha “a tőle elvárható mértékig” befogadóként viselkedik.
Kérdésre válaszolva Gyurcsány Ferenc a debreceni menekülttábor bezárásának kormányzati tervét úgy kommentálta: mivel a menekültügyi eljárás idejére mindenképpen el kell helyezni valahol a menedékkérőt, “egy tábort be lehet zárni, de akkor másikat kell nyitni”.

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke, volt szocialista miniszterelnök a salgótarjáni Technika Házában tartott lakossági fórumán 2015. április 23-án.
MTI Fotó: Komka Péter
A pártelnököt kérdezték cége, az Altus Zrt. vezette konzorcium által elnyert európai uniós megbízásról is. Hangsúlyozta, hogy minden olyan szabályt támogat, amely megakadályozza, hogy mindazok, akik közelében vannak a döntéshozatalnak, “azok végül kedvezményezettjei is legyenek ennek”. Felhívta a figyelmet arra, hogy a kormánya idején hoztak olyan szabályt, amely szerint “a kormány és az állam érdekkörében eldőlő uniós és magyar forrásokra kormánytagok, parlamenti képviselők nem pályázhattak”, ezt azonban 2010-ben eltörölte az Orbán-kormány. Felidézte, hogy a DK a múlt héten kezdeményezte, hogy állítsák vissza ezt a szabályt.
A pártelnök párhuzamot vont az Altus elleni kormányzati fellépés és a Haza és Haladás Alapítvány, valamint az Ökotárs és a norvég alap ellen “indított támadás” között, hozzáfűzve: ez a kormány nem tudja elviselni, hogy tőle független források érkeznek a magyar közéletbe. Hangsúlyozta, hogy pártját mind az Állami Számvevőszék, mind a Nemzeti Adó- és Vámhivatal rendszeresen ellenőrizni – mint minden pártot -, de rendkívüli vizsgálatnak is “áll elébe”, saját adóbevallását illetően is.
Szólt arról is, hogy Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter múlt héten beszámolt arról: levelet kapott Walter Deffaától, az Európai Bizottság főigazgatójától, aki beismerte, hogy nem jártak el kellő körültekintéssel, és elmulasztották elvégezni az Altus Zrt. háttérvizsgálatát. Gyurcsány Ferenc ezzel kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet, hogy a levelet nem hozták nyilvánosságra, annak tartalmáról “csak Lázár János szavait ismerjük”.
Fidesz: Gyurcsány a bevándorlók oldalán áll
A Fidesz szerint Gyurcsány Ferenc és pártja, a DK nem a magyar emberek, hanem a bevándorlók oldalán áll.
Ezt Tuzson Bence, a kormánypárti frakció szóvivője mondta hétfői budapesti sajtótájékoztatóján, miután Gyurcsány Ferenc a nap folyamán arról beszélt: szerinte emberiességi, keresztényi és európai uniós tagországi kötelessége Magyarországnak, hogy befogadja azt a rá jutó “hétszáz menekültet”, akiknek a befogadását kérte az EU az országtól.
Tuzson Bence reagálásában úgy fogalmazott: “nem szeretnénk, ha Magyarországnak sok tízmilliárd forintot kellene elköltenie” a gazdasági bevándorlók “eltartására”.
Szerinte Gyurcsány Ferenc DK-elnök a gazdasági bevándorlókat támogatja, szemben a külhoni magyarokkal, ezért válaszolnia kell arra a kérdésre, hogy “miért fontosabbak számára a gazdasági bevándorlók, mint a határon túli magyarok”.
A Fidesz frakciószóvivője emlékeztetett, hogy a kormány konzultációt kezdeményezett a bevándorlásról, ez dönti majd el az irányt.
Jelezte azt a magyar törekvést, hogy a bevándorlással kapcsolatos kérdéseket az Európai Unió tagállamai nemzeti hatáskörben szabályozhassák.
“Azt szeretnénk, ha Európát meg tudnánk tartani olyannak, amilyen, és Magyarországot is meg tudnánk tartani olyannak, amilyen” – fogalmazott Tuzson Bence, megerősítve egyben azt a kormányzati álláspontot, amely szerint Magyarország nem támogatja a menekültek kötelező befogadására vonatkozó uniós kvótarendszer tervét. /MTI


















































