
A hőségriasztás ideje alatt a budapesti főpályaudvarokon és a nagyobb vidéki állomásokon ingyen ásványvizet biztosít utasai számára a MÁV-START – közölte a vasúttársaság pénteken az MTI-vel.
A közlemény szerint Budapesten a Keleti, a Nyugati és a Déli pályaudvaron, vidéken a miskolci, a szegedi, a békéscsabai, a celldömölki, a zalaegerszegi, a győri, a veszprémi, a debreceni, a pécsi, a szolnoki, a nagykanizsai, a nyíregyházi, a püspökladányi és a kecskeméti állomáson kaphatnak díjmentesen vizet a vonatokra várakozó utasok.
Az ásványvizet a vasúttársaság hétfőig, illetve amíg az időjárás azt szükségessé teszi, 10 óra és délután 5 óra között osztja. A MÁV-START emellett azt javasolja, hogy mindenki elegendő mennyiségű ivóvízzel vagy folyadékkal kezdje meg vasúti utazását – tették hozzá.
Kiemelték: a vasúttársaság elsődleges célja, hogy utasai számára minél komfortosabb utazást biztosítson, ezért a járművek karbantartása során különös figyelmet fordít a vasúti kocsik légkondicionáló és légjavító berendezéseire is.

Fiatal lányok hûsítik magukat a budapesti Szabadság téren 2015. június 12-én.Az Országos Meteorológiai Szolgálat elõrejelzése szerint a következõ napokban csak helyenként lehetnek frissítõ zivatarok, tovább melegszik a levegõ, június 14-én akár 36 Celsius-fokig is emelkedhet a hõmérséklet.
MTI Fotó: Balogh Zoltán
Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) korábbi tájékoztatása szerint az országos tiszti főorvos csütörtök déltől hétfő éjfélig másodfokú hőségriasztást rendelt el. Az ÁNTSZ arra figyelmeztet, hogy a nagy hőség bárkinél okozhat egészségi panaszokat, kellemetlen tüneteket, dekoncentrációt, különösen veszélyeztetettek például a kisgyermekek, az idősek, valamint a szív- és érrendszeri betegségben szenvedők.
A tisztiorvosi hivatal és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság azt kéri, hogy az elkövetkező napokban mindenki különösen ügyeljen a fokozott folyadékbevitelre. Kerüljék a kávé, az alkohol, a magas koffein- és cukortartalmú üdítők, valamint a zsíros ételek fogyasztását. A bárki által igénybe vehető légkondicionált helyiségek listája elérhető a fővárosi és a megyei katasztrófavédelmi igazgatóságok weboldalán – írták.
Pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat több megyére kiterjesztette és egyúttal másodfokúra emelte a korábban kiadott, a hőség miatti figyelmeztetését. A maximumhőmérséklet délután 30-33 Celsius-fok között alakul, késő este is csak 19-24 fokig esik vissza a hőmérséklet.
Veszélyjelzésük szerint Budapesten, valamint Pest, Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Zala megyében a tartós hőség miatt másodfokú figyelmeztetés van érvényben.
A meteorológiai szolgálat azt írta: a kánikula vasárnap tetőzik. Hétfőn a Dunántúlon már megszűnik a hőség, kedden pedig délkeleten is visszaesik a hőmérséklet – tették hozzá. / MTI




















































