Stephen: Időutazás – Time travel

0
Címkép  - Fotó: Hofrics István – Köz-Hír logó

Tegnap hideg is volt. fújt a szél. A szobában a meleg szunnyadt. S úgy gondoltam rendbe teszem a winchesteren a könyvtárakat, bár sejtettem csak pillanatnyi fellángolás – mivel 2 Terra. Rendezgetés közben  találtam két Rebecca nevű file-t.

Már törölni készültem, mikor a tekintetem a dátumokra tévedt – 2010 – 2014.

Hát persze 2010 – az első hivatalos felvételem a MusicalPluszon – a legelején bedobtak a mélyvízbe. A műsorba  Rebeccát is elénekelte Susan angol nyelven.

4 év múlva szintén elhangzott a Rebecca, de már német nyelven.

Rebecca – A Manderley-ház asszonya  a világhírt is meghozta  Daphne du Maurier számára. Valódi sikertörténet született 1938-ban, a szakértők igazi mesterműnek tartják a könyvet, s alighanem igazuk van, hiszen a sztori a XXI. században is izgalmas. A rengeteg sikerkönyvet jegyző szerző több műve élt tovább a filmvásznon, például a Jamaica Inn, a Madarak és az Oscar-díjas Rebecca, melyet itthon A Manderley-ház asszonya címmel ismertek meg a nézők Alfred Hitchcock rendezésében. Régi terve vált valóra a Kunze-Lévay párosnak, amikor du Maurier izgalmas, már-már krimiszerű regényét zenés színpadra vihették. A rejtélyes meséből a librettót eredetileg angolul írta Michael Kunze, s Londonban tervezték bemutatni a művet, amelynek premierjére végül a Vereinigte Bühnen Wien produkciójában került sor Bécsben – s ezzel a Raimund Theaterben egy két évig tartó sikerszéria indult el. A főszereplő –  Susan Rigvava-Dumas – holland énekesnő – a bécsi opera sztárja. A két felvételt nézve bevillant a fejembe egy ötlet.

Egy videó időutazás két nyelven.  A gépemen előhívtam a videó vágóasztalt, s megvágtam a két felvételt.

Íme, a végeredmény:

További bejegyzések Stephentől

Tetszett a tartalom?

Bejelentkezés

Vagy felhasználónévvel:

Elfelejtette jelszavát?

Elfelejtette jelszavát?

Adja meg fiókjának adatait, és mi elküldünk egy linket a jelszó visszaállításához.

Úgy tűnik, hogy a jelszó-visszaállítási linkje érvénytelen vagy lejárt.

Bejelentkezés

Adatvédelmi irányelvek

Hozzáadás a gyűjteményhez

Nincs gyűjtés

Itt megtalálja az összes korábban létrehozott gyűjteményt.