Felhajtom gallérom. Már metsző a hideg. Hajnalodik.

A felkelő nap vörösre festi a körutat. Csend vesz körül.

A hajnali szél bele-bele kap a tegnapról maradt szemét kupacaiba.

A csendet kerékcsikorgás – söprű zaja váltja fel. Takarítják a tegnapot (egy

részét). Az egyik FŐKEFÉ-s átszól a kocsi körül sertepertélő kollégájának:

Tudod.

Minden háborgásnak szemét a vége.

Kerékcsikorgás.

Lassan elindul az első villamos is.

Belsejéből a hétköznapi háborgás mormolása hallatszik, de ezt lassan

elnyomja az ébredő város zaja.

Indul a nap.

Ugyanolyan szürkén – álmosan – mint mindig.

Elmúlt egy nap.

Elmúlik ez is. Egyformán – szürkén – reménytelenül.

– Stephen