Szakértő: az európai integráció még nem élt meg ilyen nagy válságot

0
Brüsszel, 2015. szeptember 3. A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök (b) és Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke kezet fog Brüsszelben, az Európai Bizottság épületében 2015. szeptember 3-án. MTI Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda / Botár Gergely

Az európai integráció több válságot megélt már története során, de ilyen nagyot még soha – mondta Tóth Norbert nemzetközi jogász az M1 aktuális csatorna műsorában pénteken.

Tóth Norbert – akit Orbán Viktor miniszterelnöknek arról a minap, angol nyelven megjelent cikkéről is kérdeztek, amelyben a kormányfő egyebek mellett úgy fogalmazott, hogy az európai projekt megrekedt a pályáján – azt mondta: több egymásra rakódó európai válságról van szó, amelyekből úgy tűnik, az unió nem nagyon tud kilábalni.

A nemzetközi jogász ezek között említette az euró helyzetét, bizonyos országok, például Görögország gazdasági problémáit és a migrációt, amelyek felerősítették egymás hatását.

Intézményi válság is van az unióban – tette hozzá Tóth Norbert, példaként említve az Európai Parlament (EP) helyzetét, amely minden szerződésmódosítással egyre több lehetőséghez jutott, társjogalkotó lett, bizonyos kérdésekben megkerülhetetlen, ami szerinte “eltúlzott” szerep.

Hozzátette ugyanakkor: az EP-vel kapcsolatban sokan arra hivatkoznak, hogy az az egyetlen uniós szervezet, amelynek tagjait a polgárok közvetlenül választják.

A nemzetközi jogász Jean-Claude Junckerre, az Európai Bizottság elnökére utalva kitért arra is, hogy a bizottság esetében nagy jelentősége van annak, ki vezeti, és ha olyan politikus áll az élén, akinek “nagyobbak az ambíciói”, mint amelyeket az intézmény keretei megengednek, akkor elkezdi tágítani azokat. Jelezte: az angolok és a magyarok már a luxemburgi politikus kinevezésekor sem értettek egyet ezzel a szerepfelfogással.

Jean-Claude Juncker annak megfelelően politizál, amit ígért, ez viszont több tagállam érdekeit sérti – tette hozzá.

Tóth Norbert szerint ha a külső határok kontrollja fenntartható lenne, akkor “Schengen nem kerülne veszélybe”.

Tetszett a tartalom?

Bejelentkezés

Vagy felhasználónévvel:

Elfelejtette jelszavát?

Elfelejtette jelszavát?

Adja meg fiókjának adatait, és mi elküldünk egy linket a jelszó visszaállításához.

Úgy tűnik, hogy a jelszó-visszaállítási linkje érvénytelen vagy lejárt.

Bejelentkezés

Adatvédelmi irányelvek

Hozzáadás a gyűjteményhez

Nincs gyűjtés

Itt megtalálja az összes korábban létrehozott gyűjteményt.