
A Demokratikus Koalíció (DK) készen áll arra, hogy tisztességgel, becsülettel, a többség nevében és felhatalmazásában kormányozza Magyarországot – jelentette ki Gyurcsány Ferenc, az ellenzéki párt elnöke szombaton, Budapesten tartott évértékelő beszédében.
A volt kormányfő pártja szimpatizánsai előtt beszéde elején úgy fogalmazott, hogy politikai ellenfeleik és “némelyek a demokraták” közül is már lassan egy évtizede meg akarják őt büntetni, börtönbe akarják csukni vagy egyszerűen csak ki akarják zárni a politikából. Hozzátette: ha érdemelt is büntetést, akkor azt kitöltötte, nem tartozik vádlóinak, csak önmagának, demokratikus meggyőződésének és hazájának.
“Magyarország egyik vezetője voltam, vagyok és maradok” – jelentette ki. Hangsúlyozta, hogy teszi a dolgát, vezeti a Demokratikus Koalíciót, amiből sikeres pártot fog csinálni. Hozzátette, hogy akinek ez tetszik, az velük mehet, akinek nem, az járja a maga útját. Gyurcsány Ferenc leszögezte, nem kér engedélyt ahhoz, hogy küzdjenek, mert “nincs alku, nincs mutyi, nincs megalkuvás” csak “a tisztesség ereje”.
Magyarország nem erősödik, hanem szétmállik a mai hatalmasok kezei között – fogalmazott, miközben ezért Orbán Viktor miniszterelnököt tette felelőssé. Szavai szerint nem tisztelik, hanem megvetik a kormányfőt, akit nem vezetőnek tartanak, hanem bűnözőnek, egy “beteg embernek”, aki az országot is beteggé tette. A jobboldalt bírálva azt mondta, nem hazug magyarkodásra, hanem mindenki által élhető hazára van szükség.

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke évértékelõ beszédét tartja a fõvárosi Hilton Budapest City szállodában 2017. február 4-én.
MTI Fotó: Balogh Zoltán
A tisztességes korrupció fából vaskarika, a politikusok nem arra kaptak megbízást, hogy lopjanak – jelentette ki. “A Fidesz lop, a miniszterelnök tolvaj, mint pártársainak jelentős része”, és ha nem küldik el őket, akkor abba belegebed az ország – érvelt. Nincs jobboldali, vagy baloldali lopás, mindegy, hogy a tolvajok az országot, a földet vagy a metró pénzét lopják, ahogy az sem számít, hogy miniszterelnökök, városvezetők vagy vállalatvezetők – hangsúlyozta. Aki lopott és csalt, annak börtönben a helye, amit meg ellopott azt visszaveszik – nyomatékosította.
Gyurcsány Ferenc egyetértett azzal, hogy az általa demokratikusnak tartott pártoknak együtt kell működniük a választási győzelem eléréséhez. Szavai szerint az MSZP, az Együtt, a Párbeszéd, valamint szeged szocialista polgármestere, Botka László viszont “egy kéretlen királycsináló invitálására, egy ideje a hátunk mögött titkos tárgyalásokat folytat”. Nem a királycsináló személye a fontos, azokkal van baj, akik ebben részt vesznek és nem látják, hogy milyen játéknak válnak a részeseivé – mondta. A DK távol áll cselszövéstől, intrikáktól, titkos alkuktól – fogalmazott, azt üzenve “ha így viselkedtek, mi előbb tesszük nélkületek rendbe az országot, mint ti nélkülünk”.
Nagyon sok demokrata akar kormányváltást, de a demokratikus létezésnek nem az egy a tábor, egy a zászló a lényege, hanem a különbözőség megvallása, a vita, a küzdelem – közölte. A küzdelem résztvevői időnként sebeket ejtenek és sebeket kapnak, de a lényeg a demokraták egymás iránti szolidaritása. Kit érdekel, hogy mi történt évekkel ezelőtt, mikor vissza lehet adni az ország hitét – tette fel a kérdést.

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke évértékelõ beszédét tartja a fõvárosi Hilton Budapest City szállodában 2017. február 4-én. Az elsõ sorban Varju László (b), Vadai Ágnes (b2) és Niedermüller Péter (b3), a Demokratikus Koalíció (DK) alelnökei, Molnár Csaba, a DK ügyvezetõ alelnöke (b4) és Dobrev Klára, Gyurcsány Ferenc felesége (b5).
MTI Fotó: Balogh Zoltán
A DK vezetője szerint a jobboldal egy részében biztosan indokolt és jogos történelmi sérelmek sokasága van, például az 1948 utáni diktatórikus baloldal tettei miatt, emellett azt is elfogadja, hogy sokaknak a baloldalnál szimpatikusabb a modern konzervativizmus. “De hol van itt a modern konzervativizmus?” – kérdezte hozzátéve, annak az írmagját sem látja a Fideszben.
“Orbán az új Csurka István, a Fidesz az új MIÉP” – jelentette ki Gyurcsány Ferenc, aki szerint a történelem fogja megítélni azokat, akik bármit készek támogatni, ami nem baloldali. “El lehet veszejteni a hazát is, ha a vezér úgy gondolja, csak azért, mert jobboldalinak maszkírozza magát?” – kérdezte.
Gyurcsány Ferenc ismét egyértelművé tette, hogy nem köt kompromisszumot a Jobbikkal. “Nem váltjuk fel a rosszat a még rosszabbal” – fogalmazott, megjegyezve, a demokratikus értékeket veszélyezteti, aki kollaborál az “új hungarizmus eszméjét még mindig magában hordozó Jobbikkal”.
A volt miniszterelnök szólt arról is, bár Európában sok helyen van szegénység, a dolgozói szegénység szinte csak Magyarországon létezik, a “perverz, jobb módúaknak kedvező adók, évekig elmaradt fizetésemelések” miatt. “Ha van embertelenség és tisztességtelenség, akkor ez az” – mondta, majd megígérte, hogy a DK tisztességes jövedelmet biztosít majd mindenkinek, aki tisztességesen dolgozik. “Az elfelejtett százezrek” adják ugyanis Magyarország erejét, “nem pedig a hazug, önfényező reklámok” – tette hozzá.
Gyurcsány Ferenc az oktatás helyzetéről azt mondta, “Orbán Viktor teljesen tönkreteszi gyermekeink jövőjét” azáltal, hogy “nem kérdező, a hatalmat szótudóan kiszolgáló, elfogadó embermassza” kialakítására törekszik.
“Orbán előtt jobb volt, Orbán után jobb lesz” – vélekedett a DK elnöke az egészségügyről beszélve. Kiemelte, a “fideszes elitnek” szánt szuperkórház helyett a betegeknek tisztességes ellátásra, a dolgozóknak pedig a megélhetést biztosító jövedelemre lenne szükség.
Gyurcsány Ferenc beszéde végén a kormánypárti budapesti városvezetést is támadta. “Budapestnek öt ellenfele van: Tarlós István meg a négy évszak” – mondta, majd azzal folytatta, mivel nem tudják eltakarítani az utakat és a járdákat ezért őket kell eltakarítani.
Az eseményt egy fővárosi szálloda rendezvénytermében tartották, amelyet a körülbelül 300 ember hallgatta az évértékelőt.
Fidesz: a Gyurcsány-kormány alatt elszegényedtek az emberek
A Fidesz szerint Gyurcsány Ferenc egy olyan bukott politikus, aki azzal sem tudott még elszámolni, hogy kormányzása alatt az ország minden mutatója romlott és az emberek elszegényedtek.
A Fidesz szombaton, az MTI-hez eljuttatott közleményében így reagált a Demokratikus Koalíció (DK) elnökének évértékelő beszédére.
A nagyobbik kormánypárt szerint Gyurcsány Ferenc, aki tavaly 1 milliárd forintot vett fel osztalékként, jobban tenné, ha évértékelés helyett arra adna választ, hogy neki és kormányának milyen szerepe volt a 4-es metró “gigakorrupciós” botrányában.
Jobbik: a tolvaj kormányt a tolvaj baloldali pártok nem képesek leváltani
A Jobbik szerint “a tolvaj kormányt a hasonlóan tolvaj baloldali pártok nem képesek leváltani”.
Ezt az ellenzéki párt Gyurcsány Ferencnek, a Demokratikus Koalíció (DK) elnökének évértékelő beszédére reagálva közölte szombaton.
A Jobbik közleménye szerint “a korrupciós ügyektől terhelt baloldali alakulatok – élükön a külföldi helytartók fő képviselőjével, a DK-val – továbbra is csak acsarkodnak és egymással harcolnak”.
Hozzátették: a baloldali pártok többségének még az akarata sincs meg ahhoz, hogy leváltsák a kormányt, ezt “a Fidesz és az MSZP közti háttérpaktumok” is bizonyítják.
“Nem ártott volna, ha Gyurcsány Ferenc oly sok bűne mellett szembenézett volna például a 4-es metróhoz köthető, már az OLAF által is megállított korrupciós üggyel” – közölték.
Fidelitas: Gyurcsány Ferenc egy bukott politikus
A Fidelitas szerint Gyurcsány Ferenc kiveheti a világ összes pénzét osztalékként, akkor is csak egy bukott politikus marad.
Borbély Ádám, a Fidelitas elnökségi tagja szombati budapesti sajtótájékoztatóján felidézte, pár napja került nyilvánosságra, hogy Gyurcsány Ferenc több mint egymilliárdos osztalékot vehetett fel cégéből 2016-ban. Azt mondta: a Demokratikus Koalíció elnöke tovább dúskál a milliárdokban, miközben a politikus és a baloldal kormányzása Magyarországot a csőd szélére juttatta.
Emlékeztetett arra, hogy Gyurcsány Ferencnek, “a megszorítások koronázatlan királyának” kormányzása idején a munkanélküliség rekordot döntött, elvettek az emberektől egyhavi bért, megszüntették a lakástámogatást, meghamisított gazdasági statisztikákkal nyugtatták Brüsszelt, és a családok soha nem látott adósságspirálba kerültek. Ezeken felül eladósították a fiatalokat is, annyi hitelt vettek fel, amelyet nem csak ők, hanem gyermekeik is “nyögni fognak”.
Kitért a 167 milliárdnyi “ellopott metrópénzre”, és azt mondta: ezeket nem lehet elfelejteni.