Én nem te vagyok,
és te, ki nem ő,
egy kötekedő.
Egyre hallgatok.
Agyalok azon,
hogy ki is vagyok?

Vihar feletti,
nagyon emberi.
Nő, ki feltámadott,
indult is egyből.
Illant, iramodott,
rohant és feldőlt.
Anya volt: felnőtt,
gyerek,  s szerető,
lebbenő, rebbenő,
zöldellő mező!
A kék ég felett,
szépen lebegett.

Mi, meg te, meg ő,
már nem  létező!
Emlék hasadt,
érzés maradt,
a nyomában űr,
s a lélek csak tűr!

2016.12.16.