Fotó: LMP sajtó
Hadházy Ákos, az LMP társelnöke sajtótájékoztatóján a Tudjukki-üggyel kapcsolatban kifejtette, hogy Tudjukki a cégbíróságon titkolja, hogy a rendszerváltás utáni egyik legnagyobb korrupciós botrányban, a közvilágítás bizniszen mennyit keresett.
Pedig a rendelkezésre álló adatok és sajtóértesülések alapján Tudjukki az Elios eladásán közel 3 milliárdot kereshetett, viszont a cégbírósági nyilvántartásokból nem derül ki, hogy mennyiért adta el Tudjukki a Green Investments kft-ben való részesedését. A cégbíróság nyilvános adataiban fellelhető dokumentumok szerint a vevő WHB ugyan azt jelezte, hogy megküldi az adás-vételi szerződés másolatát a cégbíróságnak, a valóságban azonban ezt nem tette meg. Annyit biztosan tudunk, hogy az OLAF szerint a döbbenetes csalássorozat miatt a magyar adófizetőknek 12 milliárd forintot kell visszafizetni az EU-nak.
Hadházy Ákos álláspontja szerint a közvilágítási botrány is igazolja, hogy felülről irányított, intézményesített korrupció állapítható meg, amelynek – ha máskor nem – a kormány- és korszakváltás után mindenképp lesznek büntetőjogi következményei.
Az LMP társelnöke szólt arról is, hogy ötödször lépnek sztrájkba az önkormányzati dolgozók: 18 ezer köztisztviselő illetménye 10 éve nem emelkedett.
Az LMP törvényjavaslatot nyújtott be a mostani 38.650 Ft-os illetményalap 60.000 Ft-ra történő emeléséről. Az LMP által is kezdeményezett parlamenti vitanapon pedig az önkormányzati dolgozók és a közszféra bérrendezésére, az önkormányzatiság visszaállítására fog koncentrálni a párt.
LMP sajtó
Ajánlott cikkek
(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = “//connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1&appId=228694123910624”; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs); }(document, ‘script’, ‘facebook-jssdk’));(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = “//connect.facebook.net/hu_HU/sdk.js#xfbml=1&version=v2.0”; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs); }(document, ‘script’, ‘facebook-jssdk’));
Forrás: LMP



















































