LMP: Az LMP fővárosi képviselője az EBRD-tól kér hivatalos tájékoztatást az e-jegy botrány ügyében – LMP

0
hirdetés


Gál József, az LMP fővárosi képviselője hivatalos tájékoztatást kér az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Banktól (EBRD). Mint ismert, a BKK 6,1 milliárd forintot költött el eddig a totálisan megbukott e-jegyrendszerre. Ezt az összeget az EBRD által nyújtott hitelkeret terhére költötte el a BKK. Budapesten már 15 éve húzódik az elektronikus jegyrendszer bevezetése, melynek utolsó mozzanata a BKK és a beszállító közötti szerződésbontás lett.

Az LMP korábbi közérdekű adatigénylésére árulta el a BKK, hogy a rendszer bevezetésére szolgáló hitel egyharmada már el lett költve, így az eddig kifizetett 6,3 milliárd forint nagy része ablakon kidobott pénz, azzal, hogy a hitel 2021-ben esedékes visszafizetési kötelezettsége továbbra is fennáll.

Az LMP amellett hogy hűtlen kezelés miatt feljelentést tesz, illetve fővárosi vizsgálóbizottságot is kezdeményez a politikai felelősség megállapítása érdekében, most az EBRD-tól kér hivatalos tájékoztatást az e-jegyrendszer botrányának részleteiről: a hitelszerződésről, a beszállítói szerződés felbontásáról, visszafizetési kötelezettségről, eddig elköltött forrásokról.

Gál József,az LMP fővárosi képviselője

Hirdetés

 



Forrás: LMP