Elsődleges cél a fideszes kiskirályok leváltása – MSZP

0
hirdetés

A fővárosi ellenzéki összefogás mellett 21 megyei jogú városban is van ellenzéki közös jelölt és 89 tízezer fő feletti településen állapodott meg az ellenzék az együttműködésről – mondta Tóth Bertalan pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón. A szocialisták elnöke hangsúlyozta: az elsődleges céljuk a fideszes “kiskirályok” leváltása.

Az önkormányzás nem a helyi képviselők kiváltsága, hanem a helyben élők demokratikus joga, ezért a párbeszéd új kereteit alakítanák ki az önkormányzatokban – tette hozzá a az ellenzéki politikus.

 

Kapjanak lehetőséget a munkavállalói érdekképviseletek, hogy az önkormányzat gazdaságfejlesztési elképzeléseit segítsék – fogalmazta meg javaslataikat.

 

Hirdetés

 

Tóth Bertalan közölte, meg kell teremteni a szabad médiát, a véleménynyilvánítás szabadságát, a baloldali önkormányzatok kiemelt feladata kell, hogy legyen a szociális ellátás, az oktatás segítése és a klímavédelem.

 

A beruházásoknál nem kell jutalékot fizetni Mészáros Lőrincnek – mondta azzal kapcsolatban, mire számít október 13-a után egy baloldali önkormányzat esetén.



FORRÁS: MSZP