Az Orbán-kormány ott veri át az egészségügyi dolgozókat és a tanárokat, ahol csak teheti.

A Fidesz pitiánerségét jól mutatja az a tény, hogy még a hátrányos helyzetű gyerekekkel foglalkozó segítő pedagógusok díjazását sem hajlandó kifizetni. Több mint két éve nem fizetnek azoknak a tanároknak, akik a legnehezebb körülmények között dolgoznak.

A tanárok mellett pedig a fogorvosok is hiába várják a megemelt rezsitámogatást, amit korábban megígértek nekik, hiszen arról is kiderült, hogy csak hazugság volt.

 

Kásler Miklós tevékenysége a hozzá tartozó területeken a rombolásban és a hazudozásban merül ki, semmi mást nem tud felmutatni.

 

A Fidesz ezzel ismét megmutatta, hogy miként vélekedik azokról, akiknek a munkáján emberéletek és gyermekeink jövője múlik.

 

Az MSZP támogatja az egészségügyi és a pedagógus szakszervezetek törekvéseit, hogy végre olyan erkölcsi és anyagi megbecsülést kapjanak, amilyet megérdemelnek. 

 

MSZP

 

Bővebb információ: Korózs Lajos, a Népjóléti bizottság elnöke



FORRÁS: MSZP

Tetszett a tartalom?