A jövő felélésének, a bosszúnak és a bizonytalanságnak a költségvetése a jövő évi – közölte az LMP frakcióvezetője hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.

Keresztes László Lóránt szerint 2021-es költségvetés számait nézve nem látszanak abban a kormány által megfogalmazott célok, a gazdaságvédelem és a munkahelyteremtés.

Ráadásul a kormány alárendeli a munkahelyteremtést egyéb szándékoknak, például a Budapest-Belgrád-vasútvonalnak. Idén és jövőre minimum 180 milliárd forintot költenek el erre a projektre, azaz éves szinten 150 ezer új munkahely megteremtését áldozzák fel. A járvány miatt kialakult gazdasági helyzet megmutatta, hogy nem lehet a fertőzéshullám előtti utat folytatni.

A 2021-es büdzsé növeli magyar gazdaság kiszolgáltatottságát a nagyhatalmi érdekeknek és továbbra is összeszerelő üzemekre építi a gazdaságot.

A kormány lehetetlenné teszi a helyi gazdaságfejlesztést az önkormányzatok háttérbe szorításával és a megszorító intézkedésekkel, valamint tovább gyengíti a felsőoktatás és nem fektet elegendő forrást az infrastruktúrába.

Az LMP szerint szemléletváltás kell, önellátásra és erős helyi gazdaság megteremtésére, patrióta, zöld gazdaságpolitika megvalósítására van szükség, ami nem képzelhető el a felsőoktatás megfelelő szintű támogatása nélkül. Ehhez szükség van jó infrastruktúrára, a vidéki térségek elérésének növelésére is.

Kérdésre válaszolva elmondta, a költségvetéshez benyújtandó módosító indítványainkkal alapok létrehozását kezdeményezzük, például a szociális területen, hogy a terület dolgozói is megkapják a megfelelő jövedelmet. Kezdeményezzük egy gazdaságvédelmi alap létrehozását is, amelynek révén főleg a fenntarthatóság elveit követő gazdaságfejlesztési és munkahelyteremtési programok indulnának. Lesznek javaslataink az infrastruktúra és a közösségi közlekedés fejlesztésére, továbbá a felsőoktatás forrásainak növelésére.



Forrás: LMP

Tetszett a tartalom?