A borsodiak is kiállnak a szabad vizekért, rengetegen támogatják az MSZP aláírásgyűjtését! – MSZP

0

Folytatódik a szabad vizekért való küzdelem, a borsodiak is támogatják az MSZP népszavazási kezdeményezését – erről tartott online sajtótájékoztatót Molnár Zsolt, az MSZP pártigazgatója, Varga László, a szocialisták országgyűlési képviselője és Kiss Sándor, az MSZP borsodi alelnöke, ózdi elnöke szerda délután, Ózdon.

Beigazolódtak a felmérések, a borsodiak is eltökélték, hogy megvédjék a szabad vizeket. „A rendszerváltáskor Ózdtól több olyan önkormányzati üdülőt vettek el, ahol ózdi emberek tudtak ingyenesen nyaralni, és most a vizekkel ugyanezt szeretnék tenni, nemcsak Ózdon, hanem országszerte” – mondta el Kiss Sándor, hogyan sikerült bevonni a borsodiakat kampányba és miért jelentős ez magasabb szinten is.„A borsodiak is magukévá tették az ország, a nemzet ügyét, a Balaton és a természetes tavaink ügyét a szocialista párt országjárása során, ahol több száz település meglátogatásával képviseljük azt az ügyet, amely nemcsak a budapestieké, nemcsak a balatoniaké, nemcsak a megyeszékhelyeken élőké, hanem a kistelepüléseken élőké is” – tette hozzá Molnár Zsolt.

Emlékeztetett, a hatalom és annak NER-lovagjai az egész ország területén akarják rátenni a kezüket a szabad tavakra, partszakaszokra, és nem kímélik a Tisza-partot sem. „A Magyar Szocialista Párt nem nézi ezt tétlenül, hanem 100.000 aláírást gyűjtött össze, hogy legyenek ebben az idényben ingyenesek a strandok. Népszavazási kezdeményezésünkben pedig 400.000 aláírást tűzünk ki célul, hogy ne lehessen beépíteni, eladni a vízparti területeket” – jelentette be az MSZP pártigazgatója.Varga László a helyi tapasztalatokat ismertette. „Egyre kevesebb a szabadon megközelíthető hely a természetes vizeink esetében, és egyre több az elzárt szakasz, amit ma már csupán a fideszes elit közelíthet meg. Nagyon sokan jönnek pultjainkhoz mindenféle korosztályból, nagyon sokan értik, hogy mi a probléma. Ez az ügy legalább annyira a borsodiak ügye, a vidék Magyarországának ügye, mint például a Nyugat-dunántúli, vagy a fővárosi emberek ügye. Harcolni fogunk és folytatjuk az aláírásgyűjtést!” – ígérte.



FORRÁS: MSZP