A megújult felvételi épület Zánkafürdőn

Az elmúlt években a vasút lett a legfőbb közlekedési eszköze a táborozóknak. A felújításnak köszönhetően a jövőben egy teljesen új megállóhely fogadja a táborba érkezőket. A régi épület elbontását követően, annak helyén, egy 700 négyzetméteres perontető épült. A perontető alatt elkészült épületben új mosdókat, egy külön megközelíthető akadálymentes mosdót és zuhanyzót, valamint kezelői és üzemi helyiségeket is kialakítottak.

Új perontető

Akadálymentes mosdó

Hornyák Tibor, az Erzsébet Alapítvány elnöke kiemelte: „A koronavírus-járvány idén a nagy létszámú nyári Erzsébet-táborok esetében is új helyzetet hozott, de bizakodva dolgozunk a 2021-es táborok előkészítésén. A zánkai táborhely jövőre már teljesen új körülmények között várja a gyerekeket, és a tábor befogadóképessége is nő a fejlesztésekkel. Így hetente közel 3400-an tudnak majd a Balatonnál biztonságosan nyaralni. A MÁV által végzett vasútállomás fejlesztéssel pedig jövőre már az érkezés pillanatában korszerű feltételek között fogadhatjuk a táborozókat.”

Homolya Róbert, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója hangsúlyozta: „Célunk, hogy versenyképes, utasbarát és szerethető vasutat építsünk, és bízunk benne, hogy a táborba vonattal utazó gyerekek is megszeretik, és később felnőttként is gyakran igénybe veszik majd a vasutat. A jövő közösségi közlekedésének biztonságosabbnak, zöldebbnek és fenntarthatóbbnak kell lennie. Az Európai Unió célul tűzte ki, hogy 2050-re meg kell teremteni a karbonsemlegességet. Ehhez hozzájárul a Székesfehérvár és Balatonfüred között zajló villamosítási projekt is, melynek köszönhetően jövő nyáron már villanyvontatású vonatokkal utazhatunk a Balaton északi partjának fővárosába. Ez a Zánkafürdőre érkezők utazási komfortérzetét is jelentősen növeli.”

Megújult, tágas fogadótér

Az egyházi hátterű Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány (Erzsébet Alapítvány) az Erzsébet-táborokról szóló törvény értelmében Magyarország legnagyobb gyermektáboroztatási programjának szervezője és megvalósítója. Az egész éves Erzsébet Táborok által az Alapítvány közfeladataként számos lehetőséget biztosítva járul hozzá a gyermekek biztonságos, tartalmas és közösségi élményekkel teli kikapcsolódásához, ezáltal a tábori emlékekben gazdag gyermekkor megteremtéséhez.

Zánkafürdő megállóhely átépítése a MÁV „50 MEGÚJULÓ ÁLLOMÁS” programjának keretében valósult meg.

 

MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatóság

Forrás: MÁV

Tetszett a tartalom?