LMP: Igazolják Paks II. földrengésbiztonságát! – LMP

0



Azonnal le kell állítani a Baranya megyei Bodára tervezett atomtemetővel kapcsolatos kutatásokat, de a kormánynak Paks II. helyszínének földrengésbiztonságát is igazolnia kell azután, hogy a horvátországi földrengések Magyarországon is jelentősen érezhetők voltak.

Keresztes László Lóránt frakcióvezetőnk hétfői, online sajtótájékoztatóján emlékeztetett: Szlovénia atomerőművében vészleállást hajtottak végre a december 29-ei földmozgások miatt.

Ezután még a legelvakultabb kormánypárti politikusoknak is át kell értékelniük az álláspontjukat. Pécs városa már deklarálta, hogy nem akar atomtemetőt a város közelében – emlékeztetett. Hozzátette: az LMP most azt kezdeményezi, hogy erről a Baranya megyei közgyűlés is foglaljon állást, de a párt az Országgyűlés elé is javaslatot terjeszt a bodai kutatás leállítása érdekében.

Egy a Paks II. zrt. megbízásából 2016-ban készült geológiai tanulmány a telephely közelében több helyen is kevesebb, mint tízezer éve bekövetkezett földrengés nyomaira bukkant. Szerinte erről a szakma bevonásával kell érdemi párbeszédet folytatni, ennek érdekében az LMP az Országos Atomenergia Ügynökséghez, valamint Süli János bővítésért felelős miniszterhez fordul.

Ugyanakkor aggodalomra ad okot a kormányzaton belül látható fejetlenség is, az, hogy a miniszterelnök bő egy hete megszüntette Kaderják Péter energiaügyekért felelős államtitkár pozícióját, így nem tudható, jelenleg ki felel a területért.



Forrás: LMP