„Elképesztő igazságtalanságnak” nevezte a férfiak és a nők bére közötti szakadékot Gurmai Zita, az MSZP alelnöke és Nőtagozatának elnöke a Spirit FM Aktuál című műsorában szerdán. Mint mondta, reméli, a Karácsony Gergely vezetésével megalakuló új kormány az elsők között tud foglalkozni ezzel a kérdéssel.
A nők ma Magyarországon ugyanazért a munkáért 11,2%-kal kevesebbet kapnak, mint a férfiak, s a mostani válság sem segít abban, hogy ez a bérolló be tudjon zárulni – mondta az alelnök.
„Ez egy elképesztő igazságtalanság!” – jelentette ki, hozzátéve: a nemek közötti bérdiszkriminációt elszenvedett munkavállalóknak kártérítést kellene kapniuk.
Ez a 11,2% olyan, mintha a nők minden évben 1 hónapig ingyen dolgoznának. „Magyarul november végétől mi azt mondhatnánk, hogy köszönjük szépen, pont ugyanannyi bért kaptunk mostanáig, mint a férfitársaink, tehát az utolsó hónapot (…) pihenéssel, rekreációval töltjük” – mondta szarkasztikusan.
Komolyra fordítva a szót, a dolgot úgy is le lehet írni, hogy a nők nem 12, hanem 13 hónapot dolgoznak: egy teljes hónappal többet dolgoznak ugyanannyi bérért, tehát „a teljes januárt még hozzátesszük” – mondta.
A nők bruttó 67 ezer forinttal kevesebbet keresnek, mint a férfiak, miközben a kötelezettségek azonosak: a kisebb fizetésű nőknek ugyanazt az összeget kell kifizetni a boltban és a sárga csekken, mint a férfiaknak – mutatott rá.
Ugyanakkor, mint mondta, a nők „a kevesebb fizetésért igazából sokkal több terhet cipelnek”, ráadásul válsághelyzetben elsőként őket irányítják át részmunkaidőbe, őket bocsátják el, és rájuk hárul az újabb és újabb családi feladatok sokasága.
A korábbi európai uniós képviselő elmondta: az Európai Bizottság és az Európai Parlament 2007-ben kezdett foglalkozni ezzel a bérszakadékkal, s azóta jelentős utat járt be. Az akkori szocialista kormányok pedig „bizonyos szempontból úttörők voltak”: ők fogalmazták meg az első lépéseket, például hogy a munkáltatóknak az álláshirdetésben vagy az állásinterjú előtt tájékoztatást kell adniuk a kezdeti bérszintről; hogy nem kérhetnek az álláskeresőtől a korábbi bérére vonatkozó információkat; vagy hogy a cégeknél legyen nyilvános a nők és a férfiak bére közötti különbség.
Gurmai azt mondta: bizakodik abban, hogy Magyarország partner lehet az Európai Bizottság egyenlő díjazást célzó jogalkotási tervében, „bár azt kell mondjam, hogy a Parlamentben nem feltétlenül így gondolkodnak a fideszes képviselők.”
Elmondta: Romániában a nemek közötti béreltérés csak 3%-os. „Magyarországon a Fidesz nem képes olyan fizetési feltételeket biztosítani a nőknek, mint Románia” – jegyezte meg.