Orbán azonnal rendelje el az országos és ingyenes ellenanyag-vizsgálatot a 60 év felettieknél! – MSZP

0

A kormányzati járványkezelést megkésett intézkedések sora jellemzi és Orbán Viktor péntek reggeli rádióinterjújában is csak szükséges, de nem elégséges intézkedéseket jelentett be.

Miközben egyre több vizsgálat bizonyítja, hogy rengeteg idős honfitársunknál a kínai vakcina nem termel kellő ellenanyagot, ami miatt hatalmas a bizonytalanság a körükben, mostanáig a kormányzat csak magyarázkodással és plakátolással volt elfoglalva. Karácsony Gergely és az ellenzéki vezetésű önkormányzatok azonban megmutatták, hogyan kell eljárniuk a felelős vezetőknek. A főváros nem hagyta magára az egészségüket féltő idős budapestieket, hanem utánajárt az oltóanyagok hatékonyságának és kiderült érdemes harmadik oltást adni. A budapesti vezetés fellépésének köszönhetően, végre a kormány is tett egy lépést előre, de Orbán Viktor bejelentésénél többre lesz szükség! 

Nem lehet magukra hagyni azokat, akiknek az oltás ellenére sincs megfelelő védettsége, hiszen ők fokozottan ki vannak szolgáltatva a járványnak. A védteleneknek minél hamarabb segítséget kell nyújtani, ezért az MSZP miniszterelnök-jelöltjével, Karácsony Gergellyel együtt azt követeli, hogy a kormány biztosítson ingyenes ellenanyag-vizsgálatot minden egyes kínai vakcinával beoltott 60 évnél idősebb honfitársunknak. Azoknak pedig, akiknek a kínai vakcina nem eredményezett kellő védettséget, biztosítsanak harmadik oltást, azonnal! Mindezek mellett pedig a kormány számoljon el a kínai vakcina beszerzésének minden részletével!

Karácsony Gergelynek a koronavírus-járvány kitörése óta ez már a sokadik sikeres kezdeményezése, ez is azt bizonyítja, hogy alkalmas miniszterelnöknek, mert képes arra, hogy egyszerre számtalan problémával foglalkozzon, az emberek túlnyomó többsége, a 99% érdekében.

 

MSZP

 

 

 



FORRÁS: MSZP