Egyre több jel utal arra, hogy az Orbán-kormány több izraeli kémprogramból is bevásárolt, amelyeket újságírók és politikusok megfigyelésére használtak fel.

Éppen ezért Mesterházy Attila, a NATO parlamenti közgyűlés és az Országgyűlés Külügyi bizottságának alelnöke újabb írásbeli kérdésekkel fordul a kormányhoz. Sürgősen választ várunk elsősorban arra az egyszerű kérdésre, hogy az Orbán-kormány megvásárolta-e a Pegasus nevű, vagy bármely más izraeli kémszoftvert?

Amennyiben igen, akkor kinek az utasítása alapján indították a megfigyeléseket? Ki döntött arról, hogy mely személy kerüljön fel a megfigyelési listára? Milyen kritériumok alapján választottak célpontokat? Igaz, hogy három újságírót, Panyi Szabolcsot, Szabó Andrást és Dercsényi Dávidot megfigyelték? Melyik nemzetbiztonsági szerv vett részt ezen akcióban és kik kapták meg a jelentéseket?

Az ügy komolyságára való tekintettel érdemi válaszokat várunk a Fidesztől! Ugyanakkor az a tény, hogy az „állampárt” nem tartja indokoltnak a Nemzetbiztonsági bizottság ülését és vélhetően bojkottálni fogja, azt vetíti előre, hogy igenis van mit titkolniuk. Ezzel pedig csak azt erősítik meg, hogy Magyarország nem jogállam, Orbán pedig valóban a sajtószabadság ragadozója.

MSZP

Bővebb információ: Mesterházy Attila, a Külügyi bizottság alelnöke



FORRÁS: MSZP

Tetszett a tartalom?