LMP: Megbukott az összeférhetetlenség vádja Felder Frigyessel szemben – LMP

0


A kaposvári Fidesz egy kiugrott Jobbikos képviselővel közösen teljesen alaptalan, koholt vádakkal indított médiahadjáratot Felder Frigyes, az LMP helyi képviselője ellen. A nevetséges összeférhetetlenségi eljárás, ami a médiahadjárat alapját adta megbukott, Felder Frigyes pedig köszöni szépen a visszajelzést, mert ha Szita Károly már ilyen eszközökkel próbálja elhallgattatni, akkor biztosan jól végzi a munkáját.

Egy helyi kiugrott jobbikos juttatta el Szita Károlynak, Kaposvár polgármesterének, a Felder Frigyes ellen megindított összeférhetetlenségi eljárás alapjául szolgáló dokumentumokat. A korábbi jobbikos képviselő, aki azóta már lemondott mandátumáról is, azzal vádolta Feldert, hogy az önkormányzati törvény alapján összeférhetetlenség áll fenn vele kapcsolatban, mert személyes közreműködője a KPSVR.hu-t kiadó médiatartalom-szolgáltatónak, azaz a kiadónak.A cégadatokból feketén-fehéren kiderül, hogy Felder Frigyes egyértelműen

a) nem tagja a gazdasági társaságnak, így annak legfőbb szervének a taggyűlésének semb) nem ügyvezetője a gazdasági társaságnakc) nem személyes közreműködője (személyes közreműködője a gazdasági társaságnak az a tag, aki a társaság valamely tevékenységi körének megvalósításában a tagsági viszony alapján vesz részt)d) nem jogosult a gazdasági társaság képviseletére.

Tehát egyértelműen látszik, hogy az összeférhetetlenségi vád teljesen megalapozatlan. A hazug lejáratás és hangulatkeltés egy ellenzéki képviselő ellen csak a Fidesz érdekét szolgálja. Káros gyakorlatnak tartjuk, hogy magukat ellenzékinek láttató személyek és blogok nyilvánvaló hazugsággal vegzálnak valódi ellenzéki embereket, a fideszes milliárdos lopásokat pedig csak azért kritizálják néha, hogy a látszat-ellenzékiségük fennmaradjon.

A kaposvári közgyűlés szerdán fog dönteni, de vélhetően nem fog megkockáztatni egy eleve vesztes pert, így nem is dönthet máshogyan a nevetséges vádak alapján, mint elutasítja azokat.

Ungár Péter,az LMP országos elnökségének titkára



Forrás: LMP