LMP: LMP: számos előnye lenne a klímabérlet bevezetésének – LMP

0


Az LMP által javasolt klímabérlet előnyeire hívta fel a figyelmet szerdai budapesti sajtótájékoztatóján Tetlák Örs, a párt országos elnökségének tagja.

Érd LMP-s alpolgármestere a többi között azt mondta: városából vonattal és más közösségi közlekedéssel mintegy negyven perc alatt ért a budapesti Széll Kálmán térre, míg ez autóval legalább egy óra lett volna, amit a parkolóhely keresése tovább nyújthat.

Az utazási költségeket tekintve is jelentős különbség lenne az autózás és a havi ötezer forintos, országosan érvényes klímabérlet között – sorolta -, de javaslatuk a jelenlegi közösségi közlekedési áraknál is olcsóbb lenne, így sokakat terelne a vonatozás, a buszozás irányába.

Előnye lenne még, hogy csökkenne az autók száma az utakon, így a károsanyag-kibocsátás is. Tetlák Örs rámutatott: Magyarországon évente tizennégyezer ember hal meg idő előtt a szennyezett levegő miatt.

A klímabérlet az ország energiafüggését is mérsékelné Oroszországgal szemben, hiszen egy vonatút egy főre eső energiafelhasználása mintegy a tizede az autóénak – hangzott el, de a politikus kitért arra is, hogy a várhatóan jelentősen elszálló rezsiárak mellett a havi ötezer forintos személyenkénti utazási kiadás mérsékelné a családok terheit.

Emellett mérséklődne a zajterhelés, csökkennének a dugók, ami azért is fontos, mert Magyarországon egy sofőr évente átlagosan 42 órát vesztegel a forgalomban.

Tetlák Örs elmondta, hogy a klímabérlet bevezetése három hónap alatt százmilliárd forintos költséget jelentene az államnak, egyéb kiadásokon azonban ennél többet spórolna az állam amiatt, hogy jelentősen csökkennének a környezeti terhelés okozta károk.

MTI/LMP Sajtó



Forrás: LMP

Tetszett a tartalom?