LMP: A vízválság az energiaválságnál is súlyosabb – LMP

0


Az LMP érdemi cselekvést vár a kormánytól a vízválság kezelése érdekében. Azt ugyanis az ellenzéki párt az energiaválságnál is súlyosabbnak tartja, amelynek ráadásul nem vet véget a háború befejezése.

Keresztes László Lóránt, az Országgyűlés fenntartható fejlődés bizottságának LMP-s elnöke csütörtöki, online sajtótájékoztatóján elmondta, hogy egy új szemléletű vízgazdálkodást tart szükségesnek. Jelenleg ugyanis a vizek minél gyorsabb elvezetése, és nem a megtartása folyik. Ennek eredményeként több víz hagyja el az országot, mint amennyi beérkezik – mutatott rá. Ahogy fogalmazott, “Magyarország lecsapolása folyik”, holott lennének megoldások a víz megtartására.A kormány szerinte a folyók védelme érdekében sem lép fel. Ezt példázza a Sajó ügye is, de a Tisza erdélyi mellékfolyóinak veszélyei ellen sem lép fel hatékonyan a kabinet – közölte.A kormány az ivóvízellátást biztosító infrastruktúra megóvását is feladta, a víziközmű-rendszer emiatt az összeomlás szélén áll – sorolta.A párt a gazdáknak is minden segítséget megadna, és nemcsak az öntözéshez nyújtanának segítséget, hanem a talaj vízháztartásának helyreállításához is – fűzte hozzá.Keresztes László Lóránt emellett olyan gazdaságpolitikát szorgalmaz, amely nem veszélyezteti a jövőbeli vízellátást. Szerinte azonban a kormány ezzel ellentétes döntéseket hoz, például az akkumulátorgyártás stratégiai ágazattá tételével.Az LMP politikusa azt is kezdeményezi, hogy a civil szervezetek és a szakmai képviselőit közösen tárgyaljanak a vízválság megoldásáról.

MTI / LMP sajtó



Forrás: LMP