LMP: Ellenzéki pártok elutasítják a kormánynak az új pedagóguséletpálya-törvény tervezetéről szóló javaslatát – LMP

0


Elfogadhatatlannak tartják és ezért elutasítják ellenzéki pártok a kormánynak a pedagógusstátusz-törvénnyel kapcsolatos javaslattervezetét – közölték a Belügyminisztériumban tartott szerda délelőtti egyeztetés után az azon részt vevő hat párt képviselői.

Az MSZP nevében nyilatkozó Kunhalmi Ágnes társelnök elmondta, elfogadhatatlannak tartják, hogy a kormány az európai uniós forrásoktól teszi függővé a pedagógusok bérének emelését. Szerintük a béremeléshez szükséges források biztosítása nemzeti hatáskör, ezért azt a költségvetésből kell biztosítani.

Szabó Tímea, a Párbeszéd frakcióvezetője szerint a státusztörvény-javaslat elfogadhatatlan, így azt vissza kell vonni, a pedagógusok béremelését azonnal végre kell hajtani, és ugyanígy teljesíteni kell a tanárok és a diákok jogos követeléseit. “Az oktatás javításának alapja nem lehet egy bosszútörvény” – tette hozzá.

A DK-s Barkóczi Balázs szerint a tervezet ellen tiltakozók eddig csak diktátumokat, megfélemlítést, könnygázt kaptak. Ha elfogadják ezt a törvényt, az az oktatás “teljes szétveréséhez” fog vezetni – fűzte hozzá.

Gelencsér Ferenc Momentum-elnök szerint az egyeztetésen Pintér Sándor belügyminiszter nem ígérte meg, hogy nem fújják le többé könnygázzal a jövőjükért tüntető diákokat. A miniszter “semmilyen nyitottságot nem mutatott arra, hogy visszavonja a tanárokat sújtó bosszútörvényt” – fogalmazott az ellenzéki politikus.

Kanász-Nagy Máté LMP-frakcióvezető-helyettes szerint azonnali béremelésre van szükség a közoktatásban, emellett szabadságot és autonómiát is kell biztosítani az ágazatnak. Leszögezte: ők is elutasítják, hogy az Európai Unióra kellene várni a béremeléssel. A státusztörvénnyel kapcsolatban azt mondta: új tervezetről kell tárgyalni és lehetővé kell tenni, hogy a tárgyalóasztalhoz mindenki hozzáférjen, aki érintett a közoktatásban.

Ander Balázs jobbikos országgyűlési képviselő kijelentette: a státusztörvény nem teszi lehetővé, hogy fokozzák a pedagógusok autonómiáját és szabadságát. A kormány a tanárokat “a nemzet napszámosaivá, cselédjeivé kívánja tenni” – mondta, hozzáfűzve: “ma is egy Klebelsberg Kunóra lenne szükség, aki az első világháborút követő években a romokból építette újjá a magyar közoktatást”.

A Belügyminisztérium által kezdeményezett egyeztetésen mások mellett részt vettek az ellenzékkel együttműködő Pedagógusok Szakszervezete, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete, a Tanítanék Mozgalom, az Adom Diákmozgalom és az Egységes Diákfront képviselői is, de a pártok szerint “a kormány az ő véleményükre nem kíváncsi, csupán a Nemzeti Pedagógus Kar javaslatait hallgatja meg”.

A hat pártnak az egyeztetést követő tájékoztatón kiosztott nyilatkozata szerint a pedagógusstátusztörvény-tervezet elhibázott, mivel szerintük az eddig bejelentett módosításokkal együtt is “generálisan szembemegy a magyar érdekekkel és a kormánynak az Európai Unióval kötött megállapodásaival, így számos helyen ellentmond az Emberi Erőforrások Operatív Programban (EFOP) rögzített vállalásokkal”.

A nyilatkozatban kitérnek arra is, hogy a pedagóguspálya vonzóbbá tétele követelmény és egyben magyar érdek. Fontosnak tartják, hogy “olyan jogszabály ne születhessen, amely a pedagógusoktól szerzett jogokat vesz el, szűkíti szakmai autonómiájukat, valamint a szülők és a diákok oktatással kapcsolatos alapvető jogait”.

“Ez a státusztörvény-tervezet nem lehet tárgyalási alapja az oktatás megújításának, “mert ez a jogszabály nem javítja, hanem rontja Magyarországon az oktatás helyzetét” – közölték az egyeztetésen részt vevő ellenzéki pártok, amelyek úgy nyilatkoztak, hogy a tervezettel szakmailag és rendszerszinten is szemben állnak. “Bárminemű jövőbeni olyan egyeztetés, amelynek ez a tervezet az alapja, nem tekinthető érdemi egyeztetésnek a közoktatás helyzetéről” – olvasható a nyilatkozatban.

MTI/LMP Sajtó



Forrás: LMP

Tetszett a tartalom?