A kormányváltó pártok megütközve értesültek arról, hogy egy feljelentő panasza nyomán a Nemzeti Választási Bizottság vizsgálatot indított, hogy miért közvetítette az ATV múlt vasárnap az MSZP-Együtt-DK-PM-MLP közös demonstrációját. Az ellen nem merült fel kifogás, hogy ugyanebben a magántelevízióban az orbáni “békemenet” is élő adásba került.

Inkább azt kellene kivizsgálnia a testületnek, hogy az adófizetők pénzén fenntartott, közszolgálatinak hazudott Magyar Televízió miért nem közvetítette élőben a Kormányváltók tüntetését. Kötelességük lett volna tájékoztatni a nézőket, hiszen aznap ez volt a legfontosabb kampányesemény Magyarországon. Látva persze, hogy az MTI nem hajlandó tudósítani az ellenzék sajtótájékoztatóiról, amelyeken a Fidesz frakcióvezetőjének vagyonosodása a téma, már meg sem lepődünk azon, ahogy a Fidesz-média lábbal tiporja a sajtószabadságot.

2014-ben Magyarországon az országgyűlési kampány- és a  választás nem tisztességes körülmények között zajlik. Csorbítják az ellenzék jogait, megpróbálják megfélemlíteni az ellenzéknek helyet adó médiumokat, a hatalom korrupciós ügyeit elhallgatják,

A kormányváltó pártok felszólítják a Nemzeti Választási Bizottságot, hogy azonnal vonja vissza az ATV-re kimért egymillió forintos büntetést.

MSZP-Együtt-DK-PM-MLP

Tetszett a tartalom?