A három programot (Aida, Jézus Krisztus Szupersztár, Vásáry 80) játszó Iseumi Szabadtéri Játékok nyitányaként pénteken és vasárnap a Aida című operát láthatta a nagyérdemű. A Savaria Szimfonikus Zenekar pedig zenével kísérte a kitűnő Verdi-operát.

Az Iseumban a szabadtéri játékok programsorozatán Aida címszerepében Lukács Gyöngyi volt látható, aki az impozáns épület előtti sétányon nemrég hollywoodi mintára csillagot is kapott. Radames szerepében Kiss B. Atillát láthatta és hallhatta a közönség, a zenekart Medveczky Ádám vezényelte, az előadást Kürthy András rendezte.

A megnyitón beszédet mondott az esemény szervezője, Mérei Tamás, aki egyben a Savaria Szimfonikus Zenekar igazgatója. Dr. puskás Tivadar, Szombathely MJV polgármestere ünnepi beszédében elmondta: páratlan minden tekintetben az Iseum, azaz Szombathely megint jól teljesített. Zúgolódás tört ki e szavak után. Sokan nem tartották helyénvalónak ezeket a szavakat, hiszen egy fantasztikus estre, nem pedig politikai önfényezésre érkeztek – mondták mögöttünk. Egyébként a felújítás tervezése, elindítása idején dr. Ipkovich György szocialista polgármester volt a város első embere.

Az előadást hosszú oldalakon keresztül méltathatnánk, ehelyett a csipetnyi negatívumot írjuk le. A díszek sokszor belezörögtek a mikrofonba, de ezt a második előadásra kijavították. Többen nehezményezték továbbá, hogy Puskásék beszédét németre lefordították, de az operát a korábbi évhez hasonlóan nem fordították le magyar nyelvre LED falon. És bár sok amatőr színész játszott, ha ezt az információt korábbról nem tudtuk volna, észre sem vesszük. A kis táncos fiúk és lányok is káprázatosak voltak.

Most hétvégén pedig Jézus Krisztus Szupersztár, melynek az augusztus 2-ra és 4-re tervezett előadásaira az összes jegy rekordidő alatt elkelt, ezért augusztus 6-án, kedden is műsorra tűzik az előadást.

A nagy sikerű rockoperát a szabadtéri teátrumban a Savaria Szimfonikus Zenekar közreműködésével így összesen három alkalommal láthatja a közönség. A címszerepet az egyik televíziós tehetségkutatóban ismertté vált Schrott Péter alakítja, Júdást a szintén a tehetségkutatóban feltűnt Schwartz Dávid játssza, Heródes szerepében pedig Szabó Győzőt, a szombathelyi Weöres Sándor Színház társulatának művészét láthatja a közönség. Az előadás rendezője Silló Sándor, zenei vezetője Zádori László.

A szabadtéri játékok harmadik előadása Vásáry Tamás születésnapi gálaestje lesz. A Kossuth- és Liszt-díjas zongoraművész negyedik éve karmestere a Savaria Szimfonikus Zenekarnak. A művész, aki augusztus 11-én tölti be a nyolcvanadik életévét, születésnapjának előestjén az Iseumban ad gálaestet, amelynek sztárvendége Ramón Vargas világhírű operaénekes.

Az Iseum területén a hatvanas évek óta rendeztek szabadtéri játékokat. A kezdetekben évente egy-egy művet mutattak be, majd tizenkét év szünet után, 2011-ben a Varázsfuvolát az újjáépített Iseumban vitték színre. Tavaly már két produkciót – Mozarttól a Figaro házasságát és egy musicalt, Webber Evitáját – tűzték műsorra.

KÉPGALÉRIA:

bikep01 

bikep01 

bikep01 

bikep01 

bikep01 

bikep01 

bikep01 

bikep01 

bikep01 

bikep01 

bikep01 

bikep01 

bikep01 

bikep01 

bikep01 

bikep01 

bikep01 

bikep01 

bikep01 

bikep01 

bikep01 

bikep01 

bikep01 

bikep01 

bikep01 

bikep01 

bikep01 

bikep01 

bikep01 

bikep01 

bikep01 

bikep01 

bikep01 

bikep01 

bikep01 

bikep01 

bikep01 

bikep01 

bikep01 

{loadposition advert}

Tetszett a tartalom?