Szakértő: Botkának vélhetően az ajánlata az utolsó esélye

0
Budapest, 2017. február 18. Az MSZP elnöksége által miniszterelnök-jelöltnek javasolt Botka László, Szeged polgármestere (j) és Molnár Gyula, az MSZP elnöke a Szabad Sajtó Alapítvány Magyarországról címû rendezvényén a Danubius Hotel Flamenco konferenciatermében 2017. február 18-án. MTI Fotó: Mohai Balázs

Farkas Örs politikai elemző szerint Botka László szegedi polgármesternek, az MSZP miniszterelnök-jelöltjének a listás választási helyek elosztása érdekében tett ajánlata vélhetően az utolsó esélye arra, hogy megőrizze a szocialista pártban betöltött szerepét.

A szakértő az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában úgy fogalmazott, hogy Botka László lépéskényszerben volt, neki ugyanis nem kizárólag a jobboldallal kell megküzdenie, hanem az MSZP-vel is. Valamit le kellett tennie az asztalra, hogy igazolja a kompetenciáját, többen ugyanis a saját pártjából is kritizálták.

Szavai szerint Botka Lászlót alapvetően azzal bízták meg, hogy megszervezze a baloldali együttműködést, ezt azonban kilenc hónap alatt nem sikerült teljesítenie.

Farkas Örs úgy vélekedett, hogy akár radikális változások is jöhetnek az MSZP-ben.

Az elemző szerint Botka László ajánlatának elfogadására inkább azok a pártok hajlanak, amelyek önállóan nem képesek bejutni a parlamentbe.

Tetszett a tartalom?

Bejelentkezés

Vagy felhasználónévvel:

Elfelejtette jelszavát?

Elfelejtette jelszavát?

Adja meg fiókjának adatait, és mi elküldünk egy linket a jelszó visszaállításához.

Úgy tűnik, hogy a jelszó-visszaállítási linkje érvénytelen vagy lejárt.

Bejelentkezés

Adatvédelmi irányelvek

Hozzáadás a gyűjteményhez

Nincs gyűjtés

Itt megtalálja az összes korábban létrehozott gyűjteményt.