
Budapest, 2014. november 1., szombat (MTI) – Ma van mindenszentek ünnepe, vasárnap pedig halottak napja.
Mindenszentek ünnepe a katolikus egyházban az összes üdvözült lélek emléknapja, amikor az összes szentet megünneplik. Az ünnep 2013-tól újra kötelező egyházi ünnep, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy a hívek számára kötelező a szentmisén való részvétel.

MTI Fotó: Komka Péter
[quote_box_left]
Halottak napja – Százezrek keresték fel a budapesti temetőket
Budapest, 2014. november 1., szombat (MTI) – Mintegy 400 ezren keresték fel szombaton, mindenszentek napján a fővárosi temetőket, hogy megemlékezzenek elhunyt szeretteikről.
Tóth Gábor, a Budapesti Temetkezési Intézet Zrt. szolgáltatási igazgatója az MTI-nek elmondta, vasárnap, halottak napján is nagyjából ugyanennyi látogatóra számítanak a temetőkben.
Közölte, egy baleset történt: egy kerékpáros nekiütközött egy autónak. Hozzátette: lopásról nincs tudomása.
Tóth Gábor beszámolt arról is, hogy a temetők környékén nagy forgalom volt, több helyen torlódás alakult ki.
A sírkertek szombathoz hasonlóan vasárnap is reggel 7-től este 8 óráig tartanak nyitva.
[/quote_box_left]
Az ezt követő halottak napja fokozatosan vált egyházi ünnepből az elhunytakról való általános megemlékezés napjává.
Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek mindenszentek napján délután az esztergomi bazilikában mond ünnepi misét, vasárnap délelőtt pedig – ugyancsak az esztergomi bazilikában – az elhunyt főpásztorokért mutat be szentmisét.
A protestánsok vasárnapi istentiszteleteiken szintén halottaikért imádkoznak.
Az ünnephez kapcsolódó általános szokás a sírok feldíszítése és a halottakért való gyertyagyújtás. A gyertya fénye az örök világosságot jelképezi.
Magyarország egyes vidékein szokás volt e napon harangoztatni a család halottaiért, máshol ételt ajándékoztak a szegényeknek. Sokan úgy tartották, hogy a halottak ezen az éjszakán kikelnek sírjaikból, így a családi lakomán nekik is terítettek, és minden helyiségben lámpát gyújtottak, hogy eligazodjanak a házban.
Más népi hiedelem szerint a gyertyagyújtás célja, hogy a “véletlenül kiszabadult lelkecskék” a gyertyafénynél újra visszataláljanak sírjaikba és ne kísértsenek, ne nyugtalanítsák az élőket. Megszépíteni pedig azért kell ilyenkor a sírokat, hogy a halottak szívesen maradjanak lakhelyükön.





















































