Mit tesz az emberekkel egy áramszünet? Bosszúságot, kényelmetlenséget okoz, sietősen gyertyát kell keresni, és valahogyan fényt teremteni az átláthatatlan sötétségbe. Vagy éppen mit tesz egy áramszünet, ha a kedves jegyespárunk ezredes édesapját várjuk vendégségbe? Ezen kívül még egy műgyűjtőt is, aki az egyik szobrunkat szeretné megszemlélni? Ráadásul a társbérlőnk – akinek nem mellesleg a bútorait kölcsön vettük a távolléte idejére, hogy jobb benyomást gyakoroljunk a vendégekre – hirtelen visszaérkezik és érthető módon a lakásába kíván menni?

Brindseley Miller (Bajomi Nagy György) helyzete nem volt egyszerű e sötét estén. Nem csak jövendőbeli apósának (Jordán Tamás) és a dúsgazdag műgyűjtőnek (Trokán Péter) kellett megfelelnie minden tekintetben, de a hirtelen megjelenő társbérlő elől is titokban kellett tartani a bútorok kölcsönvételét. Az áramszünet elől hozzájuk menekülő szomszéd, Ms. Furnival (Kiss Mari) alkohollal kötött szoros barátsága és a régi nagy szerelem, Clea (Nagy Cili) betoppanása és a műgyűjtőnek hitt karbantartó, Schuppanzig (Szabó Győző) is csak bonyolították a szobrász és a barátnője, Carol (Csonka Szilvia) helyzetét.

Fotó: WSSZ

Az előadás 110 percében a színészek mellett a nevetésé volt a főszerep, a közönség rekeszizmai jól meg lettek dolgoztatva Peter Schaffer Black Comedy-jában. Ahogy a darab kezdetét vette, nem csak a nézőtér, de a színpad is sötétbe borult, és egészen addig csak a színészek hangját lehetett hallani, míg az áramszünet be nem következett. Onnantól kezdve a fényárban úszó színpadon a színészek vakon tapogatózva csetlettek, botlottak a lakásban, komikus helyzetek sokaságát okozva folyamatosan. A sötétség a szűk lakásban összezsúfolódott emberekből szépen lassan előhozta a mélyen eltemetett indulatokat és érzelmeket, melyek felfokozva törtek elő belőlük. Megmutatkoznak az emberi hibák az alkoholtól kezdve a rengeteg káromkodáson és csaláson keresztül az erőszakosságig, mindez olyan humoros köntösbe burkolva, hogy nem kiabálja az ember arcába, mit akar elmondani, hanem a szavak és a tettek mögé rejti mondandóját, hadd vonja le a néző a maga következtetéseit. A karakterek, akiket a színészek megformáltak, nem csak szó szerint, de átvitt értelemben is egy áramszünettől elsötétült szobában rekedtek, ahol meg kellett küzdeniük a saját nehézségeikkel – bűntudat, magány, szerelmi csalódás, düh -, kitartott kézzel, vakon tapogatózva keresték a fényt, amely ismét megvilágítja majd az őket körülvevő világot.

Egyszerre elgondolkodtató és harsány kacagásra késztető előadást nézhetett meg a közönség a Weöres Sándor Színházban, fantasztikus szereplőgárda szolgáltatta a szórakozást, és a hosszantartó vastaps elcsendesülése után mindenki egy új, fantasztikus élménnyel gazdagodva hagyta el a színházat.

{loadposition advert}