A kaliforniai cégóriásra rekordösszegű, egymilliárd eurós pánzbírságot szabott ki az Európai-Unió, amiért a gyártó 2002 és 2005 között vezető számítógépgyártókat vett rá arra, hogy készülékeinek több mint 90%-át egy bizonyos árengedményért cserébe csak Intel processzorokkal szereljék fel.
Az 1,06 milliárd eurós büntetés egyébként rekordnak számít, ugyanis ekkora bírságot még soha, egyetlen cégre sem szabott ki az EU.
A beígért kedvezmény megtette hatásást, ugyanis olyan neves gyártók engedtek az Intel kérésének mint az Acer, a Dell, a HP vagy épp a Lenovo és a NEC.
Komolyabb büntetésre számíthat még a DELL, hiszen a céget vizsgálva kimutatták, hogy a 2004-es bevételük 1/5-éd az Intel CPU-kat tartalmazó készülékeikből nyerték. Az Intel megbízott emberei egyébként azt állítják hogy a DELL zsarolta meg őket és nem önszántukból kínáltak árengedményt.Érdekesség, hogy a Dell 2006-ban aztán mégis AMD processzorokra váltott és ezt egy hivatalos sajtóközlemény keretén belül be is jelentette. Az Intel szerint ez a váltás egymaga is alapjaiban dönti meg az EU teóriáját, miszerint az Intel tisztességtelen üzleti magatartást folytatott volna.
Az Intellel szemben már 2009 óta tart a vizsgálat, ugyanebben az évben kárpótolták a rivális CPU gyártó AMD-t 1,25 milliárd dollárral azt kérve hogy felejtsék el a piac-szerzési incidenseket.
A per tehát még nem zárult le, ugyanis az Intel jogásza, Nicholas Green szerint az Európai Unió legfelsőbb bíróságának vádjai teljességgel megalapozatlanok, így a cég fellebbez ellenük. A jogász emellett azt is sérelmezi, hogy a per folyamán azt sem vette figyelembe az öttagú bíróság, hogy a vállalat milyen bizonyítékokkal próbálta alátámasztani ártatlanságát.
(Ipon.hu nyomán)


















































