Felvételi „szájbarágó” – amit tudni kell a 2013-as felvételi eljárásról. Rövid, közérthető összefoglaló a leendő felvételizőknek, szüleiknek és a segítséget nyújtó középiskolai tanároknak a jövő évi felvételi eljárásról. – írja a kormany.hu.
{loadposition user5}
Az említett szájbarágó pedig kérdés-felelt formájában dolgozza fel a jövő évi felsőoktatási zűrt:
„FELVÉTELI–SZÁJBARÁGÓ”
2012. DECEMBER 22.
*
Kis Mária gimnazista vagyok, felsőoktatásban szeretnék továbbtanulni.
K: Milyen szakokra lehet jelentkezni?
V: Az első lépés: tájékozódj!
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma már közzétette azon szakok listáját, melyeken magyar állami ösztöndíjas képzés indul, illetve azon szakok listáját, melyek csak önköltséges képzésben indulhatnak a 2013-as felvételi eljárásban. Első dolgod eldönteni, hogy mely szakok érdekelnek.
K: Ezek szerint nem tanulhatok andragógia vagy gazdálkodási és menedzsment szakon ingyen?
V: Nem, a minisztérium által közzétett lista 16 olyan szakot tartalmaz, amelyeken a 2013/2014-es tanévben elsőéves tanulmányokat kezdve nem lehet magyar állami ösztöndíjas formában tanulni. Az andragógia és a gazdálkodási és menedzsment szak is ilyen, s ez a jogi- és gazdasági (közgazdász-) képzések egészére vonatkozik.
K: Ez nem igazságtalan?
V: Azokat a szakokat támogatja az állam ösztöndíjjal, vagyis az adófizetők pénzével, amelyeket nemzetstratégiai fontosságúnak tart. A nem támogatott szakok javarészt olyan végzettséget adnak, mellyel a munkaerőpiacon többnyire magas jövedelemmel lehet elhelyezkedni, ezért éppen az lenne az igazságtalan, ha ezeknek az általában jól jövedelmező végzettségeknek a megszerzését támogatná az állam közpénzekből. Továbbá ezeken a szakokon az elmúlt években részint túlképzés is volt.
K: Mi van, ha nem jöhet szóba más, és évek óta a jogi karra készültem, de a szüleim nem tudják kifizetni az önköltséget?
V: A Diákhitel2 konstrukciót azért dolgoztuk ki, hogy ezt a problémát megoldjuk. A Diákhitel Központ közvetlenül az egyetemnek, főiskolának utalja az önköltség díját, így az iskolakezdés egyetlen forintba sem kerül a hallgatónak. A konstrukció minimális, 2%-os kamata miatt rendkívül kedvező. Fontos azzal is tisztában lenni, hogy nem feltétlenül fenyeget a hitel visszafizetésének terhe sem! Amennyiben a már végzett hallgató állami intézménynél, a közigazgatásban helyezkedik el, a munkahelye átvállalja ezt a terhet; ha pedig a versenyszférában talál állást, akkor a cége adókedvezményt könyvelhet el az önköltség kifizetésének átvállalása nyomán. Ehhez a hallgatónak vállalnia kell a hallgatói szerződésben foglaltakat, különösen azt, hogy meghatározott ideig hazájában, a képzést nyújtó Magyarországon dolgozik a végzést követően.
K: Térjünk rá konkrétan a jelentkezésre. Miből és hol tudom a legjobban összeszedni a szükséges információt?
V: December 31-én éjféltől lesz elérhető a www.felvi.hu portálon a 2013-as Felsőoktatási Felvételi Tájékoztató, amely ettől az évtől kezdve csak online formában lesz elérhető – ne keressük tovább tehát a boltokban a „kék könyvet.” Ez az online felület tartalmazza, hogy mely szakok mely intézményekben kerülnek meghirdetésre.
Érdemes megvizsgálnod, hogy mely városban, mely egyetemen vagy főiskolán tervezed a tanulmányaidat. A felvi.hu számos információval szolgál, például a Diplomás Pályakövetési Rendszer adataival, melyek segítenek az orientációban. Ez persze nem helyettesítheti a család, a barátok, tanárok segítő tanácsait, de mindenképpen kellő rálátást biztosít egy-egy adott szakma lehetőségeire.
K: Lesznek még szakok, vagy ennyi az összes, amiből választhatok?
V: 2013. január 31-ig még bővülhet a meghirdetett szakok listája, hiszen az intézmények még változtathatnak az általuk meghirdetett szakok listáján. Ekkorra kell megadniuk az egyes intézményeknek kapacitásszámaikat is, azt a mutatót, hogy hány főt tudnak fogadni az adott szakon.
K: Ez miért van így?
V: Erre azért van szükség, mert például a tanárok száma és az előadótermek, laboratóriumok, gyakorló- és egyéb oktatási helyszínek mérete korlátozza a felvehető hallgatók számát, de más felső határ nincsen.
K: Rendben, tegyük fel, eldöntöttem, hogy mire szeretnék jelentkezni. Hogyan tovább?
V: Jelentkezni 5 szakra lehet, akár egyazon, de akár eltérő intézménybe is. A lényeg, hogy eldöntsd: elsősorban, másodsorban, stb. mit és hol szeretnél tanulni, és ennek alapján állítsd fel a rangsort az öt jelentkezés között!
A jelentkezéseket online vagy papíron március 1-jéig kell benyújtanod. Ha korábban érettségiztél, akkor a jelentkezéssel egyidőben a mellékleteket is be kell nyújtanod (középiskolai és érettségi bizonyítvány-másolatok, nyelvvizsga-bizonyítvány, esetleges további többletpontra jogosító igazolások másolatai), ha majd 2013. május-júniusában teszed le az érettségit, akkor értelemszerűen csak a tavasszal már rendelkezésedre álló mellékleteket kell csatolnod a jelentkezéséhez.
K: Honnan tudom, hogy melyik szakhoz mit kell csatolni?
V: Ezt részletesen szabályozza valamennyi szak esetében a korábban említett, december 31-én megjelenő Felvételi Tájékoztató.
K: Rendben, kitöltöm a jelentkezést, csatolok mindent. Most hogyan tovább?
V: Ezután nincs más dolgod, csak minél jobb jegyeket szerezni a középiskola utolsó évében és az érettségi vizsgán, majd beküldeni a megszerzett eredményeket tartalmazó dokumentumokat legkésőbb július 10-éig. A jelentkezést követően kézhez kapott dokumentumokat legkésőbb két héttel a ponthatárok kihirdetése előtt kell beküldeni az Oktatási Hivatalhoz, de erről pontos információt szintén a Tájékoztatóban olvashatsz.
K: Hoppá! Ha a jelentkezés után úgy döntök, hogy nem Szegedre, hanem mégis inkább Pécsre szeretnék menni tanulni, akkor még tudok változtatni a sorrenden?
V: Igen! Július elejéig (pontos dátumot a Felvételi Tájékoztatóban találsz!) még arra is van lehetőség, hogy a felállított szakos és/vagy intézményi sorrenden is változtass. Innentől végleges az adatbázis, ekkortól már nincs módosítgatás és ez alapján történik a rangsorolás.
K: Ha ezen is túl vagyunk, mi történik a dokumentumok beküldése után? Mikor és hogyan tudom meg, hogy felvettek?
V: Két eset létezik: ha egy intézmény adott szakjára az intézmény által megadott kapacitásnál kevesebben jelentkeztek, akkor arra a szakra mindenki fel van véve, aki a meghatározott minimális pontszámot elérte (ez 240 pont, felsőoktatás szakképzések esetén 200 pont). Ha az adott intézmény adott szakjára a kapacitásnál (a felvehető hallgatók létszámánál) többen jelentkeztek, akkor a jelentkezőket pontszámuk sorrendjében rangsorolják, és az intézmény által megadott felvehető hallgatói maximum-számnál történik meg a ponthatár meghúzása. Aki azt elérte, fel van véve, aki nem, az az első helyen megjelölt intézmény adott szakjára nincs felvéve. A következő helyen megjelölt szakon azonban ismét vizsgálatra kerül sor, hogy ott ugyan ezen eljárásrend szerint sor kerülhet-e a felvételére.
{loadposition advert}


















































