Debrecen, 2013. március 15., péntek (MTI) – Már csak négy településen van részleges zavar az áramellátásban Hajdú-Bihar megyében, az ivóvíz-szolgáltatás pedig mindenhol helyreállt – közölte Rácz Róbert, a megyei védelmi bizottság elnöke péntek este az MTI-vel.

 

felkialtojel    A megyében reggel még 39 településen szünetelt teljesen vagy részlegesen az áramszolgáltatás és délután tíz helyen az ivóvízellátás. A helyi védelmi bizottságok több helyen aggregátorokkal biztosították az áramszolgáltatást – olvasható közleményében.

    A védelmi bizottság elnöke kiemelte, hogy a megye lakosságának egészségügyi ellátásában nem volt fennakadás.

    A Magyar Honvédség 5. Bocskai István Lövészdandár katonáinak a Balmazújváros-Nagyháton található idősotthonban segítettek biztosítani az áramellátást.

    A tűzoltóknak ötven esetben kellett segítséget nyújtaniuk. Főképp bajba jutott gépjárműveket mentettek, illetve a hóvihar okozta vezetékszakadások, fakidőlések és a vasúti forgalom fenntartásához szükséges kárfelszámolás adott feladatot a katasztrófavédelemnek.

    A zord időjárás miatt szombat délután elmarad a Jobbik debreceni, a Kossuth térre szervezett megemlékezése – közölte a párt városi elnöksége az MTI-vel.

{loadposition advert}

Tetszett a tartalom?