Budapest, 2013. június 21., péntek (MTI) – A Demokratikus Koalíció (DK) a bonyolult gazdasági nyelvről egyszerű és közérthető magyarra fordította az Európai Bizottság országspecifikus ajánlását, amelynek alapján pénteken megszűnhet az ország ellen zajló túlzottdeficit-eljárás. A párt ezt a szöveget elküldte minden kereszténydemokrata és fideszes képviselőnek – jelentette be budapesti sajtótájékoztatóján Molnár Csaba.
A független politikus az eljárás napközben várható megszüntetését jó hírnek nevezte, de véleménye szerint ezt az eredményt a kormány ellentmondásos módon érte el. Hangsúlyozta, hogy egyfelől elvették a több mint háromezer milliárd forintos magán-nyugdíjpénztári vagyont másfelől olyan költségvetési politikát folytatnak, amelyik segít tartani a hiányt, de megbénítja a gazdaságot.

A politikus azt mondta, hogy az Európai Bizottság két hete született, a túlzottdeficit-eljárás megszüntetéséről szóló javaslatának megszületése óta a kormány sikerpropagandát folytat. Arról viszont nem beszélnek, hogy az országspecifikus ajánlásban az Európai Bizottság világossá teszi, hogy “szinte csak baj van a magyar gazdasággal és szinte kizárólag baj van a magyar költségvetéssel”.
A DK ezért a bonyolult gazdasági magyar nyelvről az egyszerű hétköznapi nyelvre lefordította, hogy miről szól ez a jelentés – jelentette ki. Az elemzésben azt írják le, hogy mi az, ami szerepel a bizottság jelentésben, de kimaradt a kormány kommunikációjából – közölte.
{loadposition advert}



















































