Az opera története a régi egyiptomi időkben játszódik, ahol fáraók, papok döntöttek háború és béke kérdésében. A legyőzöttekre halál vagy rabszolgaság várt. Ebben a korban élt Aida, az etióp király leánya. Egy háború során fogságba esett, és rabszolganővé vált. Aida nagyon szép volt, így Radamesz, az egyiptomi seregek vezére beleszeretett…  Csodás, szívszorító történet, a tragikus végű, „örök”,  minden zsarnoki erővel szembeszálló, igaz szerelemről.

A próbák már javában zajlanak, építik a nézőteret a római kori Savaria területén feltárt, híres Isis-Szentélyben… A nagyszabású program rendezője Kürthy András, zenekar igazgatója Mérei Tamás (akik külön-külön is nyilatkoznak –ez első előadás után – a KÖZ-HÍR olvasótáborának, csakúgy, mint – egyebek közt – Lukács Gyöngyi, aki már a Metropolitán Operában -New York- is énekelte Aida szerepét).

A premierre július 26-án, pénteken este kerül sor, a második előadás pedig július 28-án, vasárnap lesz.

*

A nagyszabású programot egy újabb „unikum” követi majd – augusztus 2-án és 4-én: Jézus Krisztus Szupersztár. A fiatal, tehetséges társulat rendezője és vezetője: Silló Sándor.

Nagy Ildikó M.

GALÉRIA (Fotó: Bokor István):

 DSC0109

 DSC0122

 DSC0126

 DSC0137

 DSC0148

 DSC0168

 DSC0170

 DSC0180

 DSC0182

 DSC0192

 DSC0195

 DSC0196

 DSC0197

 DSC0202

{loadposition advert}

Tetszett a tartalom?