Sárközy Júlia, az MTI tudósítója jelenti:
    Róma, 2013. augusztus 12., hétfő (MTI) – A postások létszámcsökkentése miatt hatalmas mennyiségű kézbesítetlen levél gyülemlett fel Olaszországban – emelték ki a postás szakszervezetek az olasz sajtónak adott nyilatkozataikban.

     A Leonardo da Vinci római repülőtéren lévő elosztóközpontban tizenegyezer mázsa levél vár kézbesítésre, ami 5 millió képeslapnak és borítéknak felel meg. Ezen kívül háromezer mázsa – 140 ezer darab – ajánlott levél is összegyűlt – nyilatkozta az UIL postás szakszervezet illetékese a La Repubblica római napilapnak. A levelek mellett hetek óta nem viszik ki a számlákat sem. 

    Az érdekképviseletek szerint a jelentős késés azzal magyarázható, hogy a megszorítások miatt az olasz posta csökkentette dolgozói számát. Róma egyes kerületeiben már húsz napja nem érkezik posta. A helyzet azonban Olaszország más részein sem jobb: a negatív rekordot a lombardiai Credera Rubbiano település döntötte meg, ahol június 24. óta üresek a postaládák.

www.koz-hir.hu

    Az olasz posta a sajtónak reagálva azt hangoztatta, hogy nem létszámcsökkentés, hanem racionalizáció történt. Annál is inkább, mivel az utóbbi öt évben az olaszországi levélforgalom harminchat százalékkal esett vissza.

    A La Repubblica egy harminc éve Rómában dolgozó postásnőt kérdezett meg, aki elmondta, hogy régebben hetven lakóház tartozott hozzá, most száz-százhúsz. Szerinte ezért halad lassabban a kézbesítéssel.

{loadposition advert}

Tetszett a tartalom?